Az elmúlt évek igazolták, hogy az Emmi jelenlegi struktúrájában nem tudja hatékonyan szolgálni a hozzá tartozó egyes ágazatok érdekeit, így a köznevelését sem - közölte a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).

 „A köznevelésben reprezentatív Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - csatlakozva azokhoz, akik bírálják az Emberi Erőforrások Minisztériumának eddigi működését - elengedhetetlennek tartja, hogy az oktatás sokkal nagyobb hangsúlyt kapjon a kormányban, az oktatásirányítás területén. Az elmúlt évek igazolták, hogy az Emmi jelenlegi struktúrájában nem tudja hatékonyan szolgálni a hozzá tartozó egyes ágazatok érdekeit, így a köznevelését sem” - írja közleményében a Pedagógusok Szakszervezete.

Azt kérik, hogy az új kormányzati struktúra kialakításakor a jövőt meghatározó oktatás kapjon „minden eddiginél nagyobb figyelmet”.

Egyelőre azonban úgy tűnik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának struktúrája nem változik, legalábbis erről beszét Balog Zoltán az Origónak. Azt mondta: ”a jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is” - mondta.

Forrás: eduline.hu