Majd ezer szakszervezet működik az országban, ám a munkavállalók alig 10 százaléka szakszervezeti tag, még ennél is kevesebb a versenyszférában, ahol pedig jóval nagyobb a kiszolgáltatottság. Az utóbbi két év béremelései például sok helyen elolvadtak, ezzel sem a kormány, sem az érdekvédők nem kezdenek semmit – írja a HVG.
„Nálunk a mostani emelések után szinte egyetlen fillérrel nem lett több a fizetés, minden korábbi juttatást beépítettek a bérbe” – magyarázza Kiss Anett, egy hódmezővásárhelyi külföldi vállalkozás szakszervezetének vezetője. Az érdekvédő egy utcafórumon szólalt fel még a választási kampány finisében, ott próbálta megtudni Lázár Jánostól, hogy tervez-e a kormány bármit is a Munka Törvénykönyvével, amely most szerinte teljesen kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat.
A miniszter akkor azt mondta, hogy aki multinál sztrájkolgat, az megnézheti magát, mert a cég akár ki is vonulhat az országból, a kormánynak pedig a munkaadók érdekeit is szem előtt kell tartania (tavaly szeptemberben viszont Lázár támogatta a tescós dolgozók sztrájkját). Kiss Anett azon is meglepődött, hogy a kampányban egyetlen ellenzéki párttól sem hallotta, a melósok helyzetén javítanának.
A szakszervezetis munkahelyén most kezdték a bértárgyalásokat, 11 százalékos emelést szeretnének. Ennél kicsit többet, 12 százalékot szerettek volna elérni a szintén Hódmezővásárhelyen működő Villeroy&Bosch-nál is, itt még éppen a választások előtti héten 54 órás sztrájkot is szerveztek. Úgy tudjuk azonban, miután a sztrájk véget ért, az országos ágazati szakszervezet aláírta a tulajdonossal a megállapodást, amelyet a hódmezővásárhelyi sztrájkolók nem értenek. Most azt tervezik, hogy felveszik a kapcsolatot a német tulajdonossal és a német szakszervezetekkel. Ez utóbbiakkal azért, hogy az ottani anyavállalatnál érjék el az itteni dolgozók béremelésének támogatását.
Gúzsba kötve
Ezer szakszervezet országának nevezte egy ágazati vezető Magyarországot, nem is csoda, hiszen a fúziók ellenére nálunk sehol nem látott számú érdekvédelmi csoportosulás működik, köztük számos olyan is, amely egyetlen szövetségnek sem tagja. Egy sor munkahelyen több is működik párhuzamosan az üzemi tanácsokkal, mindezzel együtt, főként a magánszektorban, a tagság nem éri el a tíz százalékot sem, sok munkahelyen pedig egyáltalán nem működik érdekvédelem.
Kiss Anett szerint a kis, cégen belüli szervezetek csak vegetálnak, az őket összefogó szakszervezeti szövetségtől sem kapnak segítséget, de a helyben befizetett tagdíjak jelentős részét elvennék tőlük. Fillérekből működünk – folytatja a helyi szakszervezeti élet ecsetelését. A cége, amelynek külföldi tulajdonosa van, korábban egy komoly hagyományokkal bíró, erős vállalat volt. A rendszerváltás után privatizálták, több utódcég alakult. Ennek megfelelően dobták szét a szakszervezeti vagyont a létszám alapján, így nekik is jutott nagyjából egymillió forint, amit egy alapítványba tettek azzal, hogy az alaptőkét nem lehet felélni. Egy darabig még működött is, a hozamokból fizettek segélyeket, a számlavezetést. Mire Kiss Anett szakszervezeti vezető lett, a pénz elolvadt, jobbnak látták, ha megszüntetik az alapítványt.
„Kockás papíron vezették a könyvelést az elődeim, kétségbe is voltam esve, hogyan kell megszüntetni. Ekkor fordultam az anyaszervezethez, de nem segítettek, a magunk gyűjtötte tagdíjból fizettünk ügyvédet, hogy minden jogszerűen történjen” – meséli az asszony. Azóta lényegében a tagdíjakból működik a szervezet, ötszáz forintot fizetnek a dolgozók havonta, Kiss Anett havi háromezer forintot kap a munkájáért.
De nem is érdekel, nem kell nekem egy fillér sem, csak ne kirakat legyen az egész – teszi hozzá. „Négyezer forintos jutalom karácsonyra, de még ezt is háromszor megköszönik” – magyarázza a szakszervezetis a lehetetlen helyzetet, hogy lényegében szinte ennyit tudnak tenni a dolgozókért, holott elkelne a segítség. „Teljesen ki vagyunk szolgáltatva, de nem csak mi, szerintem minden melós. Sokszor csak szájtátva nézem a tévében, hogy megállapodtak a szakszervezetek a munkaadókkal, csak nem értem, hogyan írhatták azt a megállapodást alá, bennünket nem kérdezett senki” – mondja.
Pedig nem csak a bérek miatt lenne szükség a szakszervezetekre. Sokakat Kiss Anettéknél is csak hónapokra vesznek fel, majd a megrendelések csökkenésével kiteszik a szűrüket, és akkor hívják vissza őket, ha megint van munka.
Ezt pedig megtehetik, a Munka Törvénykönyvének legutóbbi módosítása szerint jelenleg már öt éven át lehet úgy alkalmazni valakit, hogy csak hosszabbítgatják a szerződését. Egy másik, tavaly bevezetett munkaidő-szervezési változás is hátrányosan érinti a dolgozókat. Az úgynevezett munkaidőkeret ugyanis lehetővé teszi, hogy ritkábban, csak a megállapodott időszak (ez lehet 3 hónap, fél év, egy év) után kapja meg a túlórákért járó pénzt. És a zsebbe fizetés sem tűnt el a szigorú ellenőrzések ellenére: vannak olyanok, akiket 4-6 órában foglalkoztatnak papír szerint, de valójában 8 órát, vagy többet dolgoznak, a pluszpénzt zsebbe kapják.
Egy magyar dolgozó szerintem a valóságban úgy húz le plusz tíz évet, hogy az nem számít bele a szolgálati időbe – mondja Kiss Anett, aki szerint a helyzetet az sem segíti, hogy az érdekvédelem is zavarosan működik. Az ő helyi szakszervezetük az építőiparhoz kapcsolódó érdekvédőket tömörítő ÉFÉDOSZSZ-hoz tartozik, havonta el kellene, hogy utalják a szervezethez a beszedett tagdíjak 35 százalékát, de már évek óta ezt nem teljesítik. „Nem maradna egy fillérünk sem. Kaptunk már felszólításokat, ha nem fizetünk, kizárnak bennünket. Hát zárjanak, már lehet, hogy ki is zártak, de nem érdekel, nem volt semmi hasznunk belőlük” – fakad ki a szakszervezetis.
Alulfinanszírozott, lefegyverzett szakszervezetek
„Nálunk névleges a tagdíj” – ezt Pallagi Gyula, az ÉFÉDOSZSZ, vagyis az Építő, Fa, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségének elnöke mondja. Az ÉFÉDOSZSZ a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez (MSZSZ) tagolódik be, amely a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának résztvevője a munkáltatók mellett. Bár szervezetileg összeér a legalsó szinten működő helyi szakszervezet a kormánnyal tárgyaló MSZSZ–szel, a szava mégsem ér el a kellő helyre. Pallagi azonban úgy érzi, ha elérne, akkor sem történne semmi.
Érdemi egyeztetés már egy idő óta semmilyen szinten nincs – mondja az elnök, aki azért azt hozzáteszi, hogy ágazati szinten legalább kollektív szerződésekben vannak megállapodások, de az érdekvédelemnek sem pénze, sem nyilvánossága nincs. A szövetség vezetője szerint a munkáltatók még azt a jogszabályt sem tartják be több helyen, amely alapján üzemi tanácsot kellene működtetni egy bizonyos létszám felett, vagy munkavédelmi felelőst kellene kijelölni. A mulasztásokat azonban nem szankcionálja a törvény, így nincs semmi következménye a törvény megkerülésének.
„Persze, valami nem jól működik, hiszen országos szinten 5-6 milliárd forint folyik be a tagdíjakból az összes szakszervezethez, ez nagyon soknak tűnik, de szétforgácsolódnak a szervezetek, nincs erejük” – teszi hozzá Pallagi Gyula.
A szervezetek finanszírozását kellene sürgősen rendezni – ezt már Nemes Gábor mondja, aki a Demokratikus Koalíció színeiben indult el a parlamenti választáson, de korábban a fővárosi közlekedési bértárgyalások, sztrájkokról ismertük. Szerinte a kampányban a pártok valóban nem foglalkoztak kiemelten a magyar munkavállalók helyzetével.
A volt érdekvédő szerint az nem vezet sehova, hogy a szakszervezetek egymással versengenek, sok munkavállaló oda csatlakozik, ahol kevesebb tagdíjat kell fizetni, holott kevesebb pénzből, kevesebb szolgáltatást kaphat. Nemes úgy látja, a skandináv országokban, ahol a munkanélküli segélyek fölött is diszponáló szakszervezetek működnek, teljesen más a kormányok álláspontja és gyakorlata a szociális szférával kapcsolatosan, amely nálunk romokban hever – teszi hozzá.
Forrás: HVG
