Köztulajdonban álló gazdasági társaság vezető állású munkavállalója részére prémium önmagában a munkaszerződésbe foglalt megállapodás alapján nem jár – a Kúria eseti döntése az ugyvedvilag.hu oldalán.

A felperesek vezető állású munkakörben álltak az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában. Munkaszerződésükben rögzítették, hogy az éves alapbérük 70 százalékában jogosultak prémiumra. Ez utóbbi kiírása 2010-re mindkét felperes vonatkozásában megtörtént, és a munkáltató az adott évre a jutalék 50 százalékát megfizette. Később, 2011-re és 2012-re a munkáltató nem írt ki prémiumfeltételeket a felpereseknek, ésannak fizetésére sem került sor.

Az első- és másodfokú eljárás

A felperesek szerint, ha a munkaszerződésben rögzítettek ellenére a munkáltató elmulasztja a prémiumfeltételek kitűzését, úgy utóbb alappal nem hivatkozhat annak hiányára és a munkaszerződésben kikötött juttatást köteles megfizetni. Ezek alapján 2011 és 2012 vonatkozásában a teljes, míg 2010-re az elmaradt jutalék megfizetésének megállapítását kérték a bíróságtól.

Az alperes szerint a munkaszerződésben történt megállapodás önmagában semmiféle fizetési kötelezettséget nem keletkeztetett. Érvelése alapján a felperesek munkaszerződéseinek prémiumra vonatkozó megállapodása az időközben kihirdetett és hatályba lépett köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény (Kgttv.) rendelkezéseibe ütközött, így az semmis. A 2010-es prémiumkiírásokkal kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy abban olyan feladatok végrehajtását jelölték meg, amelyek a felperesek munkaköri kötelezettségükbe tartoztak, további teljesítményt nem vártak el tőlük.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperesek keresete szerint marasztalta az alperest. A bíróság meglátása szerint az, hogy 2010-es jutalék kitűzése során a munkáltató olyan prémiumfeladatokat határozott meg a felperesek számára, amelyek egyébként munkaköri kötelezettségükbe tartozott, a felperesek terhére nem írható, hiszen a munkáltatónak lett volna lehetősége egyéb feladatokat előírni a számukra. Ugyanígy nem találta megalapozottnak a semmisségre történő hivatkozását sem, mivel a semmisségnek a szerződés megkötése időpontjában kellett volna fennállnia, így a később hatályba lépő jogszabály azt nem eredményezheti.

A másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A bíróság hangsúlyozta, hogy a prémium kitűzése a munkáltató joga, ha azonban annak fizetésére a munkaszerződésben vállalt kötelezettséget, ez önmagában megalapozza a munkavállaló igényét arra. Mivel 2011-re és 2012-re nem történt prémiumkiírás, ezért a munkaszerződésben rögzítettek alapján a felperesek minden további bizonyítás nélkül jogot szereztek a jutalékra.

A felülvizsgálati kérelem tartalma

Felülvizsgálati kérelmében az alperes fenntartotta korábbi álláspontját a semmisséggel kapcsolatban. A 2010-es év vonatkozásában pedig a prémiumkiírás jogszabályi rendelkezésbe ütközését emelte ki, mivel az érintett munkavállalók saját munkakörükhöz igazítva, saját maguk állították össze a maguk prémiumfeladatait, azt az ügyvezető csupán automatikusan jóváhagyta.

A Kúria megállapításai

A Kúria kiemelte, hogy míg korábban a jogszabály nem tartalmazott speciális rendelkezéseket a jutalékkiírás feltételeinek meghatározására, addig a Kgttv. hatálybalépése után az e törvény hatálya alá tartozó munkavállalók esetében csak a jogszabályi rendelkezés figyelembevételével kerülhetett sor prémiumfeltételek kiírására és azok teljesítése esetén a jutalék kifizetésére. Ez alapján a köztulajdonban álló gazdasági társasággal munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő prémiumkiírásánál teljesítménykövetelményként a törvény értelmében az üzleti terv fő számainak teljesítése mellett csak olyan feltétel határozható meg, amelynek teljesítése a munkakör elvárható szakértelemmel és gondossággal való ellátásán túlmutató, objektíve meghatározó teljesítményt takar.

A Kúria szerint ebben az ügyben nem a munkaszerződésben vállalt prémiumfizetési kötelezettségnek van jelentősége, hanem annak, hogy jutalék a vezető állású munkavállaló számára csak meghatározott módon kitűzött feltételek teljesülése esetén fizethető. Önmagában a munkaszerződésben szereplő megállapodás nem elegendő a prémium kifizetéséhez, szükséges a jogszabályban rögzített feltételeknek megfelelő prémiumfeladatok kiírása, s azok teljesítése is. E körben nem tekinthető irányadónak a korábbi bírósági gyakorlat, mivel az más jogszabályi környezetben született.

Mindezek alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a 2010-es prémiumfeladatok kiírása nem felelt meg a Kgttv. feltételeinek, mivel azok a felperesek munkaköri feladataiba tartoztak. Így a prémiumfeltételek meghatározása jogszabályba ütközött, 2011-ben és 2012-ben pedig prémiumfeltételeket nem is írtak ki számukra. A Kúria szerint helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a perrel érintett időszakra jutalék nem illette meg a felpereseket.

Az ismertetett döntés (Kúria Mfv. II. 10 013/2015.) a Kúriai Döntések 2015/9. számában 260. szám alatt jelent meg.

Forrás: ugyvedvilag.hu