Megtartotta idei első ülését a Szociális Érdekegyeztető Fórum, melynek főbb témái a szociális vezetőképzés elindulása és a Szociális Ágazati Érdekegyeztető fórum keretén belül működő munkacsoportok tevékenysége volt – mondta Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A fórumon az önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak és állami szervezetek mellett a szociális ágazat szakszervezetei is részt vettek.

Nyitrai Imre a rendezvényen elmondta, hogy a fórum a 2017. június 9. napján tartott ülésén döntött arról, hogy a munkaidő, pihenőidő, túlmunka szabályainak áttekintése céljából munkacsoportot hoz létre. A kormányzat részéről az EMMI tett javaslatot arra, hogy 2018. január elsejétől a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységet végző, vezetői megbízással rendelkező személyek vezetőképzésen vegyenek részt. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen egyre nagyobb igény van a vezetők folyamatos szakmai megújulását, tudatos és hatékony irányítóként való tevékenykedését, kompetencia-tudatosságának fejlesztését biztosító képzési rendszer kialakítására.

Az új rendszer arra készíti fel az ágazat intézményvezetőit, hogy képesek legyenek saját vezetői szerepüket és az általuk irányított intézmények munkáját, szerepét rendszerszemléletben értelmezni, és a szakmai feladatok irányításához a hatályos jogszabályi környezetben elmélyült, korszerű ismereteket szerezzenek.

Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán 2014 nyara óta folynak az egyeztetések a szociális ágazati érdekképviseletekkel, melynek hatására 2015. december 9-én megalakult a Szociális Ágazati Érdekegyeztető fórum. A kormány célja, hogy az egyeztetés minél szélesebb körű legyen, ahol az érintett valamennyi érdekegyeztető szervezet részt vehet és kifejtheti álláspontját. Az ülések során a szakemberek számos kérdést vitattak meg, amelyek biztosították az ágazaton belüli munkabékét. (op)