Miután Rétvári Bence hétfőn arról beszélt, hogy már alig mennek külföldre a magyar orvosok, megnéztük, hány aktív álláshirdetést találunk orvosok számára a kormány által létrehozott Közigazgatási Állásportálon. Az eredmény önmagáért beszélt: 48 településen 293 orvost keresnek – írja a 24.hu.

 Ráadásul egészen extrém példákkal is találkoztunk:

  • Nyíregyházán húsz szakorvost keresnek,
  • a zalaegerszegi kórházban pedig 26 orvos hiányzik.

Ahogy az orvosok esetében, itt is láthatóan viszonylag kevés település között oszlik meg a sok üres állás. Nem véletlenül, hiszen csak Budapesten 202 egészségügyi dolgozó hiányzik az orvosokon kívül.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetnek például 15 szakemberre lenne szüksége, köztük különböző szakasszisztensekkel, ápolókkal, műtőssegédekkel. A budapesti Uzsoki utcai kórházban pedig egészen kritikus a helyzet, itt 53 ember hiányzik:

  • 42 ápoló,
  • 1 sürgősségi szakápoló,
  • 3 intenzív terápiás szakápoló,
  • 2 betegszállító,
  • 2 műtőssegéd,
  • 2 műtős szakasszisztens és
  • 1 szakasszisztens.

A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikán négy intenzívterápiás szakápolót, két műtéti szakápolót, két ápolót és két aneszteziológiai szakasszisztenst keresnek, az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán pedig 11 gyermekápolóra és 2 szülésznőre lenne még szükség.

Azonban nem csak a fővárosban hiányoznak a szakemberek, a miskolci kórházban például tizenhét, Mosonmagyaróváron tizenöt, a kistarcsai kórházban tíz, Salgótarjában nyolc dolgozóra lenne még szükség a hivatalos álláshirdetések szerint.

A problémát az emberek is érzékelik, hiszen egy friss kutatásból kiderült, hogy amíg az egészségügy helyzetét globálisan csak 24 százalék sorolta a legkomolyabb három probléma közé, addig a magyarok 72 százaléka.

Forrás: 24.hu