Egy hónapja már írtunk arról, hogy jelentős, több hónapos csúszások vannak a 2017 óta automatikus nyugdíjnövelésnél – írja a 24.hu.

A szabály az, hogy

  • akik még a 2016 előtt megszerzett jövedelmükre nem kérték a növelést, azoknak a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv 2016. június 30-ig állapítja meg az emelést.
  • akik 2016-ban munkaviszonyból szereztek jövedelmet, azoknak 2017. szeptember 30-ig.
  • akik pedig egyéb jogviszonyból (vállalkozóként), azoknak 2017. október 31-ig határozzák meg, mennyivel fog nőni az ellátásuk.

Azóta több olvasói levelet is kaptunk, hasonló panasszal, a legutóbbit bő egy hete. Egy nyugdíj mellett egyéni vállalkozást folytató férfi jelezte, hogy sokat késik a nyugdíjnövelése, pedig az ügyfélszolgálaton is panaszt tett az október végi határidő lejárta után. Novemberben azt a választ kapta, hogy legyen türelemmel. Később telefonon beszélt egy ügyfélszolgálatossal, aki szintén türelmet kért, szavai szerint 2 millió nyugdíjas ügyeit kell felülvizsgálni visszamenőleg. Januárra azonban megoldást ígért. De ez sem jött össze.

Január 12-én vette át olvasónk az idei nyugdíja összegéről szóló tájékoztatást, amely nem tartalmazta a 2016-ban nyugdíjasan végzett tevékenysége után járó 0,5 százalékos növelést.

Azt is megjegyezte, hogy a korábbi években, amikor kérelmet kellett benyújtani a 0,5 százalékos nyugdíjnöveléshez, legkésőbb az év első felében megszületett a határozat és nem is volt probléma sem az emeléssel, sem pedig a következő évi nyugdíjmegállapítással.

Nem látnak bele a NAV-os adatokba

Ismét az illetékes Magyar Államkincstárnak (MÁK) írtunk. Azt válaszolták, hogy a nyugdíjnövelési határozat kiadása több intézmény együttes munkájának eredménye. A számításhoz figyelembe kell venni például az adóhatóság által szolgáltatott kereseti adatokat. Emellett elsősorban egyéni vállalkozók, társas vállalkozások tagjainál az esetleges fennálló járuléktartozásokat is vizsgálni kell. A növelés ugyanis csak azon keresetek, jövedelmek alapján állapítható meg, amelyek után az előírt járulékot megfizették.

Olvasónk azt írta, ő a vállalkozói tevékenységgel összefüggő járulékokat határidőben megfizette, tartozása nem volt.

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek közvetlenül nem tekinthetnek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által nyilvántartott adatokba. Ennek fő oka az állampolgárok személyes adatainak védelme, ennek érdekében nincs jogi lehetősége a saját jogú nyugdíjasok adóazonosító jelének a kezelésére – tették hozzá.

A nyugdíjnövelés összegének megállapítása egyébként hatósági eljárás, és mint kitértek rá, az összes érintett nyugdíjasnál egyedi, bíróság előtt megtámadható határozattal zárul, amely a kiszámítás alapját képező jövedelmeket is tartalmazza.

Elvileg minden információt megadnak

Reagálva olvasónk jelzésére, hogy nemigen kapott semmilyen konkrét választ hónapokon át azt is írták, hogy a MÁK minden rendelkezésére álló eszközzel biztosítja a jogosultak számára a szükséges információkat. És biztosítottak, hogy a munkatársak az egyedi írásbeli, telefonos és elektronikus megkeresésekkel is kiemelten foglalkoznak, részletes információt szolgáltatnak az adott ügy állásáról és – a rendelkezésre álló adatok függvényében – a várható lezárásáról.

Olvasónk ezt nem tapasztalta.

Viszont a 24.hu levele kapcsán a MÁK felajánlotta, hogy utánanéznek az ügyének. Azonban erre végül nem volt szükség, mert időközben megérkezett neki a 2016-os vállalkozói tevékenysége alapján járó nyugdíjnövelés, majd néhány nappal később a határozat is.

A nyugdíjprémiumot is korrigálni fogják

A MÁK azt írta még, hogy a növelést megállapító határozatok végrehajtását, a kifizetések utalását a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság fennakadás nélkül, folyamatosan végzi. De mint elismerték, a nyugdíjasoknak januárban postázott, az idei ellátások összegéről szóló értesítések valóban csak azon nyugdíjasoknál tartalmazhatják a nyugdíjnövelés összegét is, akik már az előző évben megkapták a határozatukat.

Vagyis a visszamenőlegesen növelt összegeket figyelembe kell venni a novemberi nyugdíjprémium és egyösszegű kiegészítés összegének meghatározásánál is. Biztosítottak minket továbbá, hogy ha a késve érkező nyugdíjnövelési határozat miatt a két tételt utólag módosítani kell, akkor arról a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság intézkedik. Olvasónk most ezt az utólagos módosítást várja még.

Az említett vállalkozó nyugdíjason kívül időközben volt még néhány olvasónk, aki jelezte, hogy nekik is megérkezett már a pénzük és a határozatuk is.

  • Arra a kérdésünkre nem válaszolt a MÁK, hogy hány nyugdíjas lehet, aki még mindig nem kapta meg a nyugdíjnövelésről a végzést.

Forrás: 24.hu