Kübekházán megállna az élet közmunkások nélkül. Akik nem hagyták magukat eltaposni, küzdöttek magukért és a településért. Pénz nincs, de majd lesz. Megbecsülés van. Ami megfizethetetlen – írja a HVG.

Bért nem tudunk többet fizetni a közmunkásoknak, pedig a faluban minden az ő kezük nyomát dicséri  – magyarázza Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere, miért döntött úgy a helyi testület néhány éve úgy, hogy kapja közfoglalkoztatott a településért végzett munkáért járó díjat.

Kübekháza 1500 lelkes kis zsákfalu Csongrád megye déli csücskében, Kukutyin mellett, ahol a települést egyik oldalról már Románia, másik oldalról pedig Szerbia súrolja. A falu legdélibb felében már a mobiltelefonokra is ügyelni kell, könnyen átállnak a szomszédos országok hálózatára. Keskeny, kátyús út vezet a faluba, amelyen óvatosan, hosszasan döcög a busz egészen a központig, ahol mintha színházi díszletek közé kerülnénk: a központi parkban, ahol a templom is áll, kis tavat ástak, rajta fahíd, a fák alatt közösségi helyek, élénk színekre festett kerékpárok, ott a mézeskalács ház és a legutóbb épült kis étterem, a Kübecker Manufaktúra. Mindent a közmunkások készítettek.

Közmunkások nélkül megállna az élet

„Két évvel ezelőtt a falunapon kapott díjat az egyik közmunkásunk, majd tavaly ketten is, az idén pedig két héttel ezelőtt a negyedik. Andrea elment tőlünk, háromszor ennyi pénzért kapott állást Szegeden, lényegében hasonló munkakörben dolgozik, mint nálunk, ő volt a közfoglalkoztatottak „brigádvezetője, nagyon fog hiányozni – mondja egy szuszra a polgármester. – Szervezzük a falu programjait, karbantartjuk a zöldterületeket, felépítettük a Mézeskalács házat, ami az egyik közösségi helyünk, ahogy a szabadtéri programjaink helyszínét, a 'kultúrplaccot' is a közfoglalkoztatottak építették” – folytatja Molnár Róbert, aki mindenki kreativitására épít. „Én csak bemondom az ötletet, a többit rájuk bízom, a megvalósításban már mindenki a maga elképzelése szerint dolgozik” – magyarázza Molnár, aki fontosnak tartja, hogy engedi kibontakozni, alkotni az embereket.

„Itt megállna az élet közmunkások nélkül, a közkonyhán a szakács mellett is négyen dolgoznak, 160 emberre főznek, de a polgármesteri hivatalban dolgozó hivatalsegéd, aki egyben takarító is, ő is közfoglalkoztatott.

Felvennénk őket státuszba, de nincs rá pénz.

Ezért tartottam fontosnak, hogy legalább a megbecsülésünket fejezzük ki valamivel, így szavazta meg a testületünk először két évvel ezelőtt azt, hogy a településért végzett munkáját díjazzuk egy közmunkásunknak.

Akkor Kollár József kapott oklevelet, aki túl az ötvenen a beteg feleségével, műszaki végzettséggel maradt munka nélkül, mert megszűnt a cég, ahol dolgozott. Szegedről költöztek ide, mert itt olcsóbb a megélhetés. A kisfia zenét tanul, nagyon tehetséges, de az édesapa is kitett magáért, úgy barkácsolt mindent, hogy csak néztünk. Ő volt az első kitüntetett, aztán hagyomány lett belőle. Ezt a kis ékszerdoboz éttermet, a Kübecker Manufaktúrát is ők építették, az itt végzett munkáért tüntettük ki nyáron Balogh Sándort és Balogh Pált” – meséli Molnár Róbert. Az augusztus óta működő Manufaktúrát nem csak felépítették a közmunkások, hanem ők is főznek, sütnek, felszolgálnak benne.

A mentsvár

„Szeretem ezt a sürgés-forgást, mindig van tennivaló” – mondja mosolyogva Mária. Ő is a Kübecker Manufaktúrában dolgozik, gyúrja a tésztát a süteményekhez. A hatvanéves asszony Siklósról volt kénytelen visszaköltözni Kübekházára a férje halála után, itt albérletben lakik, miután a rezsit is kifizeti, egy vasa sem marad az 54 ezer forintos közmunkásbérből.

„Azt eszem, amit itt kapok” – magyarázza Mária, hogyan tud kihúzni így egy hónapot, hogy minden pénze elmegy a lakhatásra.

Hatan dolgoznak most a pici étteremben, Dér István csinos sváb népviseletben veszi fel a megrendeléseket. „Bolti eladó vagyok végzettségem szerint, de nem tudok állást vállalni Szegeden, pedig volna. Az édesanyámmal élek, aki súlyos, ágyhoz kötött beteg lett, gondozni kell, nem tudom egész napra magára hagyni” – magyarázza István, hogy miért maradt számára egyedüli lehetőségként a közfoglalkoztatás.

Kübekházán összesen 25 közmunkás dolgozik, ők építették a Kübecker Manufaktúrát, hatan pedig az augusztusi nyitás óta itt dolgoznak. Fél év alatt 18 millió forint árbevételt hoztak össze.

Beindult az üzlet

„Van egy gyulai férfi, aki minden pénteken eljön, hogy itt megvacsorázzon” – ezt már a polgármester meséli, aki kötényt vett a hétvégén a pici étteremben, hogy fel tudja venni a megrendeléseket. Elkel a segítség, szombat délután beindul a bolondok háza, az asztalokat már előre foglalják a vendégek, de a helyiek is betérnek egy kávéra, egy sörre. „Minden szombaton eljövök ide, egy órát ücsörgök itt, persze, amikor jobb az idő, akkor tovább is maradok” – mondja az étterem előtt asztalként használatos varrógép mellett kerekesszékben ülő István. „Kérsz egy plédet, István? Nehogy megfázz!” – aggodalmaskodik a szomszéd asztalnál kávézó helyi asszony. Bent legfeljebb harmincan férnek el, telefonon foglalják előre az asztalokat, de helyben kerékpárral ki is szállítják az ételt.

Egy régóta használaton kívüli önkormányzati épületet alakítottak át Kübekházán étteremmé, ahol hagyományos sváb specialitásokat kínálnak. A pici épületbe a százéves sváb konyhaszekrényt, a régi családi fotókat,a berendezés nagy részét a kübekháziak hordták össze, mindenki adott egy-egy darabot, beleadtak apait-anyait. „Azt reméljük, hogy ez az önkormányzati vállalkozás termőre tud fordulni” – teszi hozzá a polgármester.

Kübekházán alig fizet valaki iparűzési adót, ide már nem kívánkoznak a vállalkozások, valamit ki kellett találni. Ráadásul, a település nem számít hátrányos helyzetű kistérség részének, mivel Szegedhez tartozik, így az olyan kiemelt közfoglalkoztatási programok előnyeit sem élvezi, mint például a Start mezőgazdasági program, amelyben a dologi kiadásokat is az állam fedezi. A kübekháziak így a maguk útját járják.

Tavaly nyáron jött az ötlet, hogy egy üresen álló ingatlant rendbe hoznak, és egy sváb hagyományokat követő kis éttermet építenek. Hárommillió forintos törzstőkével alapított egy nonprofit céget az önkormányzat, a közmunkások felépítették a kis üzletet, megszerezték a szükséges engedélyeket. „Úgy terveztük, hogy az induláskor napi 50 ezer forint bevételünk lesz, ezt, főleg nyáron, túlszárnyaltuk” – magyarázza mosolyogva Molnár Róbert. A polgármester abban bízik, hogy a házias ízek, a családias hangulat csábítja a vendégeket, de próbálnak programokat szervezni, és tavaszra egy pajtával bővítik az éttermet.

Márciustól a munkaügyi központ uniós pályázatához csatlakoznak, így az itt dolgozó 6 közmunkás akkortól garantált bérminimumot kaphat. Nyolc hónap elteltével a béreket már maguknak kell kigazdálkodniuk, majd egy év múlva önjáróknak kell lenniük minden tekintetben. Ha ez sikerül, akkor az itt dolgozók már nem közfoglalkoztatottként fognak dolgozni.

Tizenketten most szobaasszony-tanfolyamot végeznek, a munkaügyi központ indít rendszeresen képzéseket azoknak, akiknek nincs szakképesítésük, hogy könnyebben találhassanak állást maguknak. A szobaasszony-tanfolyamra most járó közmunkások többsége férfi, de muszáj elvégezniük, mert ha nem vizsgáznak le, és másik képzést sem vállalnak, kizárják őket a programból egy évre. Van, aki vonakodva megy a foglalkozásokra, mert öreg fejjel már nem fogékony a fejébe töltött tudásra, ráadásul, még a vizsgától is fél, de tudja, hogy nincs más választása. Ha minden rendben megy, a "szobaasszonyok" maradnak a hagyományos közfoglalkoztatásban, de már lesz szakképesítésük, ami azért is lehet előnyös, mert a polgármester már egy vendégház megnyitását is tervezi, igaz, ez az elképzelés egyelőre csak álom szintjén van. A polgármester szerint ahhoz, hogy a falu működjön, legalább 15-20 embert alkalmaznia kellene, de amíg erre nincs keret, számukra marad a közmunkás bér és a falunapi kitüntetés.

Forrás: HVG

 

 

 

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció