Tizenhat év alatt több mint kétezerrel nőtt az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom, miközben az alapellátó orvosok száma folyamatosan – és úgy tűnik, megállíthatatlanul – csökken. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint ugyanakkor 2000-hez képest 2016-ban már kétszer annyi beteget küldtek a szakrendelőkbe labor-, EKG- vagy röntgenvizsgálatra – olvasható a Magyar Nemzetben.

A mutatók alapján megtudtuk, hogy 2000-ben egy év alatt összesen 47,5 millió, 2008-ban 50 millió, 2016-ban pedig már 55 millió esetet láttak el a rendelőkben, miközben a háziorvosok száma ugyanebben az időszakban 5159-ről 4755-re csökkent. Valószínűleg erre vezethető vissza, hogy a háziorvosok egyre ritkábban látnak el beteget rendelőn kívül: 2006-ban még 4,2 millió esetben történt ilyen, 2016-ban azonban csak 1,5 millió alkalommal.

Tehát már csak a nagyon indokolt esetekben mennek házhoz az orvosok, bár akkor sem mindig. Megtudtuk: a védőnők tapasztalatai szerint még egy hasmenéses-hányós gyerekhez sem szoktak kimenni a háziorvosok, sőt, még az ügyeletes orvos sem indul útnak reggel nyolc és este nyolc óra között. Ebben az időintervallumban a szülőnek kell megoldania, hogy bevigye gyermekét a rendelőbe, kocsival, taxival, vagy ahogyan tudja. Akkor is, ha ő maga szintén beteg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy minden olyan esetben, amikor szükséges, a betegek térítésmentesen jogosultak a lakáson való ellátásra. Információink szerint azonban előfordul, hogy a háziorvos pénzt kér a kiszállásért, illetve az is, hogy a beteg ad neki.

A KSH szerint 2016-ban összesen 10 050 895 alkalommal láttak el gyermeket a rendelőben a házi gyermekorvosok, és mindössze 450 188 esetet kezeltek rendelőn kívül.

Sajnálatos tény az is, hogy az utóbbi években egyre kevesebben tudják házi gyermekorvos segítségét kérni, mind többen kényszerülnek ugyanis a felnőtteket és gyerekeket is ellátó vegyes praxist igénybe venni, mert nincs elég gyermekorvos az országban. Másoknak utazniuk kell – egy környékbeli településre – az ilyen jellegű ellátás eléréséért. A gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak, a felnőtt-háziorvosoknak kötelezően csak négy hónapig kell ezen a képzésen részt venniük. Ebből két hónap az elmélet és hat hét a praxisban eltöltött idő. Tehát nagy különbség lehet a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisos ellátás között.

A statisztikai hivatal friss adatai szerint 2016-ban 1444 házi gyermekorvos volt az országban, hozzájuk pedig nem kevesebb mint 1,417 millió gyermek volt bejelentve. Tehát közel ezer gyermek jut egyetlen orvosra.

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke korábban arról beszélt: tíz éven belül az ország nagy részében megszűnhet a gyermekgyógyászati alapellátás, ugyanis egyre kevesebb a praxis. 2016-ban a házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év volt, a praktizálók 46 százaléka hatvan év feletti, 140 orvos pedig már a hetvenedik születésnapját is betöltötte.

Azért, hogy a tartósan betöltetlen praxisokat feltöltsék, a kormány évek óta meghirdeti a praxisvásárlási és letelepedési támogatást, ám a felajánlott néhány millió forint nem elég motiváció a fiataloknak. A pénz már nem elegendő, összehangoltabb és átfogóbb lépések kellenének. Nemcsak egyszeri támogatás, hanem rendszeres, versenyképes jövedelem, illetve megfelelő körülmények.

Tavaly már 2,25 milliárd forint volt a keretösszeg, amelyet praxisvásárlási és letelepedési támogatásra lehetett költeni, és a fogorvosok is pályázhattak a letelepedési támogatásra. Ez azonban valószínűleg ismét megmaradt. A keretet ugyanis – amely korábban csupán töredéke volt a mostaninak: 750 millió forint – 2015-ben és 2016-ban sem sikerült felhasználni. Tavaly aki tartósan betöltetlen praxist vállalt ott, ahol tizenkét hónapnál régebben nincs állandó háziorvos, 12 millió forintot kapott, a harminchat hónapja üres körzetnél 16, a hatvan hónapja üres praxis esetében pedig 20 millió forint járt a nyertes pályázónak. Praxisvásárlási pályázat esetében az elnyerhető támogatási összeg maximum négymillió forint volt. A nyertes házi- és fogorvosoknak legalább hat évig kell a praxisban dolgozniuk.

Letelepedési támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő friss adatai szerint mindössze 53 háziorvos és 39 fogorvos nyert. Tulajdonképpen nekik is örülni kell, hiszen jelentősen megkönnyítik azoknak a betegeknek az életét, akik hónapok vagy évek óta állandó körzeti orvos nélkül tengődtek. A támogatással kapcsolatban gyakran felvetett probléma az is, hogy igen szűk az az időszak, amikor pályázni lehet, csupán márciustól októberig van erre lehetőség. Jelenleg tehát nem érdemes tartósan betöltetlen praxist vállalni, mert nem jár a támogatás. Egyebek között ezen is érdemes volna változtatni.

Forrás: Magyar Nemzet