Szinte mindenki tudja, hogy spórolnia kellene a nyugdíjas éveire, de kevesen rendelkeznek bármiféle megtakarítással, miközben a legtöbben rendkívül bizonytalanul látják a jövőjüket. A középkorúaknak nem csak magukról, de gyerekeikről és idős szüleikről is gondoskodniuk kell – írja a napi.hu.

A lakosságnak csak kis része (15 százaléka) számít a munkahely biztonságára, illetve az államra még kevesebben (a megkérdezettek 4 százaléka), továbbá 92 százalékuk tudja, hogy a nyugdíjhoz előtakarékosságra van szüksége, ám csak nagyon kevesen tesznek érte - ez derül ki a Groupama Biztosító megbízásából a GfK által a 25-55 éves internetező lakosság körében készített kutatásból.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók közel 70 százaléka maximum 3 évre látja előre élete alakulását, pénzügyileg pedig még borúsabb a helyzet: minden negyedik megkérdezettnek (25 százalék) egyáltalán nincs pénzügyi terve, és további 27 százalékuk is csak kevesebb, mint 1 évre látja előre pénzügyei alakulását. A megkérdezettek 36 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással.

Több generációról is gondoskodunk

A mindennapi költségek, élelmiszer és rezsi kiadások mellett további felelősség és terhek is hárulnak a 25-55 éves korosztályra: anyagilag támogatniuk kell gyermekeik boldogulását, de az alacsony nyugdíjak miatt gyakran a szüleiket is. (Ezzel a témával korábban a Napi.hu is foglalkozott, a cikk elolvasásához kattintson ide.)

A gyermekekről való gondoskodás ideje az elmúlt években jelentősen kitolódott, a kutatásban a válaszadók legnagyobb százalékban (38 százalék) azt mondták, hogy gyermekünket addig kell támogatni, ameddig önnáló keresetre nem tesznek szert, azaz átlagosan 23 éves korukig. Sokan (a válaszadók 31 százaléka) vallják ugyanakkor azt, hogy a gyermekeket mindig kell segíteni anyagilag, függetlenül attól, hogy milyen korban vannak, vagy hogy milyen jövedelemmel rendelkeznek.

A gyermekek mellett sokan érzik kötelességüknek a szülőkről való gondoskodást is. Legtöbbjük (77 százalék) a lelki törődést, illetve a mindennapi feladatokban való segítséget (66 százalék) említi, ugyanakkor a válaszadók 41 százalék gondolja úgy, hogy anyagilag is támogatnia kell idős szüleit. Mindezek mellett nem meglepő, hogy a válaszadók kétharmada (64 százalék) gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog, és 53 százalékuk gondolja úgy, hogy kényszerből.

Akciózunk, kuponozunk

A válaszadók 80 százaléka szerint a pénzügyi jövő biztosításához megfelelő jövedelemre van szükség. Legtöbbjük (87 százalék) - saját vélekedés alapján - megfontoltan költekezik: ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy figyelik az akciókat (73 százalék), illetve az alacsonyabb árfekvésű boltokban vásárolnak (55 százalék), 39 százalékuk pedig a napi létfenntartáson túl nagyon meggondolja, hogy vegyen-e bármit is. A lakásuk rezsiköltségeire is odafigyelnek a válaszadók: 37 százalékuk energiatakarékos készülékeket használ és takarékoskodik a vízzel. A válaszadók 20 százaléka háztartási naplót is vezet a költségeiről, hogy jobban tudja tervezni kiadásait. Mindössze a kutatás résztvevőinek 2 százaléka mondta azt, hogy nem figyel a kiadásaira.

A megkérdezettek fele (47 százalék) az előre nem látható problémákra próbálnak meg félretenni az elmúlt években kifejezett megtakarítási cél lett a vészhelyzetre való spórolás, ami legtöbbször kisösszegű készpénzben vagy folyószámlán tartott megtakarításokat jelent.

A válaszadók egyharmada (32 százalék) a létfenntartási költségeket próbálja megtakarításaival pótolni egy esetleges jövedelem kiesés esetén - ami ilyen rövidtávú megtakarítási jellemzők mellett pár hónapon belül komoly egzisztenciális, létfenntartási problémát okozhat egy családnak. A létfenntartáson túli célokra való spórolás sokkal kisebb arányban jelenik meg a válaszok között: a lakásvásárlást vagy -felújítást a megtakarítással rendelkezők 40 százaléka, míg a gyermekek iskoláztatását 30 százaléka említette; a nyugdíjas évekre való tervezést csupán a válaszadók negyede (27 százalék) jelölte.

Forrás: napi.hu