Legkésőbb januárban megjelennek az építőipar gépesítését támogató pályázatok – jelentette be Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén – írja a Világgazdaság.

Legkésőbb januárban megjelenik annak a 20 milliárd forint keretösszegű pályázatnak a kiírása, amellyel az ágazat gépesítését segíti az állam. A tét 550-600 milliárd forintnyi megrendelés, amelynek a teljesítésére már képtelennek tűnik az ágazat Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint. Az idén a terület folyó áron 2,3 ezermilliárd forint értékben teljesített, de jövőre és azután akár 4 ezermilliárd forintnyi megrendelést is kaphat. Így, bár az idén már 27 százalékkal növelte teljesítményét, a következő két-három évben ennél is nagyobb bővülést kellene produkálnia.

A központi területeken már jövőre feszültséget okozhat, hogy az építőipar nem tud minden megrendelést teljesíteni. A konjunktúra eloszlása óriási területi egyenlőtlenségeket is mutat: van, ahol semmi jele nincs az élénkülésnek – jelentette ki az ÉVOSZ elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén.

Koji László pozitív jelként idézte fel, hogy – amint az a közelmúltban a nemzetgazdasági miniszter által összehívott ágazati csúcstalálkozón kiderült – a szakma képviselőinek 90-95 százaléka azonosan látja a tennivalókat. Ezek egyike a foglalkoztatási gondok kezelése. Bár az e téren mélypontot jelentő 2013-hoz képest már 35 ezerrel több dolgozót tartanak nyilván a területen, a nettó létszámnövekedés legfeljebb 20-25 ezer fő. A többiek ugyanis eddig is ott dolgoztak, de csak most jelentették be őket. A foglalkoztatás kifehéredése örvendetes, de a további létszámbővítés akadályai nem a munkáltatói, hanem a munkavállalói oldalon vannak: a zömmel be sem tanított segédmunkásokkal felduzzasztott állomány mellett nincs további tartalék a munkaerőpiacon, illetve csak nagy pénzért lenne kapható. A 20-25 százalékos lakásdrágulás kapcsán Koji László felvetette, hogy érdemes lenne megvizsgálni, kinek mekkora része van benne. Az építőipart ugyanis még a budapesti lakások esetében sem terheli 9,3 százaléknál több.

A közbeszerzési eljárások során a keretmegállapodásokkal együtt 8650 aláírt szerződés született több mint 5 ezermilliárd forint értékben, ennek a 60 százaléka építőipari vonzatú – tájékoztatta a rendezvényen az ÉVOSZ tagvállalatait Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. Hangsúlyozta, hogy az építőipar térnyerése tovább folytatódik. A hatóság tapasztalatai szerint azonban sok az alulbecsült szerződés, és gondot okoz az indokolatlanul nagy kötbérezés is. A hatóság szerződés-ellenőrzési főosztálya által kezdeményezett jogorvoslati eljárások során tavaly 124 millió, az idén 340 millió forint bírságot róttak ki.

Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára arról az együtt több százmilliárd forintnyi energiahatékonysági beruházásról szólt, amelyet a következő években kell megvalósítani, és amelyeknek az építőipar a haszonélvezője lesz. Az energiafelhasználás növekedését azonban a gazdasági növekedés árnyoldalának nevezte a szakpolitikus. Emiatt ugyanis csökken a megújuló alapú energia korábban vállalt részaránya a teljes felhasználáson belül, vagyis újabb fejlesztések szükségesek. Ezeket uniós és nemzeti támogatások is serkentik.

Forrás: Világgazdaság