Ha egy adóhivatali főosztályvezető bíró lesz, már a következő héten ő ítélkezhet olyan ügyekben, amiben a volt NAV-os kollégái döntöttek a régi főosztályán. Erre eddig öt éves összeférhetetlenség volt, teljesen példátlan, hogy ezt most kiirtják - így foglalta össze egy múlt héten elfogadott törvénymódosítás lényegét az igazságügy működését ismerő forrásunk.

November utolsó hetében ugyanis a parlament fideszes többsége módosított a bíróságokra vonatkozó egyes törvényeken, és ezzel csendben meg is szüntették az összeférhetetlenség bizonyos formáit.

A most megszüntetett öt éves moratórium biztosította, hogy egy újonnan érkező bíró döntéseit semmiképpen se befolyásolhassák előző munkahelyének viszonyai. Ha egy állampolgárnak peres ügye van például az adóhivatallal, akkor joggal várhatja, hogy ne olyan bíróhoz kerüljön az ügye, aki nem sokkal korábban még adóhivatalnál dolgozott, és így nehezebben hoz elfogulatlan döntést.

A törvény eddig úgy szólt, hogy „a per elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt (...) a fél vagy az érdekelt tisztségviselője, (...) illetve a féllel vagy az érdekelttel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló személy, a jogviszonya megszűnését követő öt évig”.

Múlt héten viszont bekerült néhány szó a jogszabályba: „a per elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt (...) a fél vagy az érdekelt tisztségviselője, (...) illetve a féllel vagy az érdekelttel – a költségvetési szerv kivételével – foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló személy, a jogviszonya megszűnését követő öt évig” .

Tehát ha valaki költségvetési szervnél dolgozott, akkor ott nem kell öt évet várni. Ilyen például a NAV, a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, és még egy csomó másik hivatal, ahol a kormány számára fontos politikai és gazdasági ügyek dőlnek el.

A változtatás pont azért is nagyon érzékeny, mert a Fidesz az utóbbi egy évben sokadszor próbál belepiszkálni a független igazságszolgáltatás működésébe, és saját embereiket ültetni a bíróságokra.

November közepén írtuk meg, hogy az igazságügyi minisztérium egy rendelettel átvariálta a bírák kinevezésének szabályait, éppen azért, hogy a kormányhoz lojális embereket igazságszolgáltatási múlt nélkül is könnyen ki tudjanak nevezni bírónak. Nekik már valószínűleg a kikönnyített összeférhetetlenségi szabályok mentén kell majd ítélkezniük.

A kormány egyébként már nyár óta tervezgeti a bírák felvételi szabályainak átrendezését. Minderre azért most van szükség, mert 2018-tól egy csomó bírói álláshelyet nyitnak meg átszervezések miatt.

Az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatásáról november 28-án szavazott a Parlament, az MSZP-sek nemet nyomtak, a jobbikosok és az LMP-s képviselők tartózkodtak, a javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter nyújtotta be.

Forrás: 444.hu

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció