Se doper pour travailler-drogozni azért, hogy dolgozni tudjak. Ezzel a címen adott ki könyvet a francia tudományos akadémia egyik kutatója. Ennek kapcsán vizsgálat indult Franciaországban: csakugyan többezer ember szed gyógyszert, fogyaszt kábítószert vagy iszik csakis azért, mert másképp nem viseli el a munkahelyét? – írja a HVG.

Pszichoaktív szereket keres mind több egészséges ember, aki a munkahelyi stresszt csakis úgy tudja elviselni, ha bevesz valamit- mondta egy neve elhallgatását kérő orvos abban az összeállításban, melyet a párizsi Le Monde tett közzé. Persze a szerek felhasználása szigorúan szabályozott Franciaországban, ezért sok orvos a hivatalos készletek megcsapolásával elégíti ki a keresletet. Burn out- kiégés- ez mind gyakoribb érzés a munkahelyeken- nyilatkozta Marie Pezé szociológus, aki könyvet tett közzé ebben a témában. Ő elsősorban a gyógyszerekkel foglalkozik, melyek a munkahelyi stresszt csökkentik. Érdekes módon olyan munkahelyeken is használnak ilyen szereket, ahol kevesen gondolnának erre: mezőgazdaság, halászat, vendéglátás vagy a biztonsági szolgálat.

A leggyakoribb az, hogy a túlságosan monoton munkát végzők kérnek valamilyen csodaszert azért, hogy bírják a tempót. Különösen így van ez az ötven feletti korosztályban. Amelynek tagjai félnek, hogy a sok átszervezés végülis azzal jár, hogy utcára kerülnek.

Persze nem mindenki gyógyszerrel oldja meg az ilyen problémákat. A tudományos akadémia egyik kutatója részletesen vizsgálta az alkohol és a kábítószerek használatát a munkahelyen. Az egyik ötven feletti menedzser neki elmondta: régebben eszébe sem jutott a kábítószer, de most már csak kokainnal képes elviselni a stresszt. Mások a körülményekkel magyarázzák, hogy miért lettek alkoholisták a munkahelyen.

A főnökeim nem akartak kifizetni, viszont ihattam, amennyit csak akartam - mondta egy középkorú szakács. Aki régebben is ivott, de alkoholista azért lett, mert a fizetését részben italban kapta a munkahelyén. Három régióban indított kutatást a munkahelyek biztonságáért felelős állami hivatal Franciaországban. Az eredmények közlése jövő tavaszra várható. A Le Monde-nak nyilatkozó szociológusok szerint nagyon komoly társadalmi problémáról van szó! A nagy stressz miatt ugyanis a középosztály mind több tagja érzi úgy, hogy nem megy a munka, ha nem szed be valamit. Ha ez általánossá válik, akkor ennek nagyon komoly gazdasági következményei lehetnek, nem  beszélve az emberi tényezőről. hiszen senki sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy miért érzik mind többen úgy, hogy ha nem vesznek be valamit, akkor nem bírják tovább a munkahelyükön Franciaországban.

Forrás: HVG