A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a nyugdíjas szövetkezetekből érkező dolgozókkal sem lesz pótolható a kereskedelemben jelentkező munkaerőhiány. Bubenkó Csaba az InfoRádiónak azt mondta: főként a fizikai munkakörökbe lesz nehéz nyugdíjasokat foglalkoztatni.

A szervezet elnökének nincs konkrét információja arra vonatkozóan, hogy mely kereskedelmi egységben jelentek meg szövetkezetből érkező munkavállalók. Bubenkó Csaba kétli, hogy sok jelentkező lenne olyan, nagy hiánnyal és leterheltséggel rendelkező munkakörökre, mint az áru-összekészítésre vagy árufeltöltésre. Azt elképzelhetőbbnek tartja, hogy pénztárosi pozíciókra jelentkeznek a dolgozni vágyó nyugdíjasok.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke

A szövetkezetekből érkezők foglalkoztatásának mértéke nem csak a kormány által biztosított kedvezményeken múlik – hangsúlyozta a szakszervezeti elnök. Ha az felajánlott munkakörre nem jelentkeznek, hiába kap kedvezményt a munkáltató. Szerinte

a nyugdíjasoknak túlságosan megterhelő, főként fizikai teherbírást igénylő területeken van hiány.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Időknek azt mondta: a júliustól bevezetett nyugdíjasszövetkezeti modell jelentős járulékkedvezményt ad a munkaadóknak, így a nagy kereskedelmi láncok érdekeltek abban, hogy jelenlegi dolgozójukat ilyen formában foglalkoztassák tovább. A dolgozónak is megéri a konstrukció, mivel rugalmas időbeosztásban vállalhat munkát, ráadásul a szövetkezetek munkaerő-közvetítő szerepének köszönhetően egyszerűbb az álláshely felkutatása is.

Forrás: InfoRádió