A társadalmi egyenlőtlenség mérséklése, az egészségügyi mutatók javítása és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzések biztosítása. Ezek a legfőbb célkitűzései a Somogy Megye Társadalmi Felemelkedéséért elnevezésű projektnek. Ennek keretében különböző programokkal és rendezvényekkel próbálnak javítani a mélyszegénységben  élőkön – írja a Somogy TV internetes oldala.

Az egészségmegőrzés is része annak a projektnek, amelyet a Somogy Társadalmi Felemelkedéséért Nonprofit Kft. indított el. A cél, hogy a hátrányos helyzetű somogyi lakosság fizikai és mentálhigiéniés állapotát javítsák. Ezentúl fontos, hogy a megyén belüli gazdasági különbségeket is mérsékeljék, illetve lehetőséget adjanak a nehéz sorsú családoknak egy új sikeresebb életre. Békés megyében már lezajlott egy ehhez hasonló projekt, így az ottani szervezetek tapasztalatai is segítik majd a somogyiak munkáját.

Krisztován Anna, képviselő, Békési Konzorciumi Partnerek:
   - Igen sok tapasztalatot szereztünk arról, hogy hogyan is lehet bánni egyrészt a hátrányos helyzetben élő emberekkel, hogy lehet megszólítani és bevonni a szakembereket a különböző célok végrehajtásába tehát azt gondolom, hogy egy jelentős projekt-múlttal tapasztalattal rendelkező szervezetről, szervezetekről beszélhetünk.

Amelyek a megyei nonprofit kft. munkáját partnerként segítik majd. Egészséges életmódra nevelő szakmai tanácsadások, iskolai- és sportprogramok, kirándulások és túrák színesítik majd a projekt elemeit. Gábor Márk ügyvezető szerint a békési tapasztalat garancia lehet a sikerre.

Gábor Márk, ügyvezető:
   - Somogy Megyei Társadalmi Felemelkedéséért Megyei Nonprofit Kft.
Ez úgy néz ki a mostani állása szerint a projektnek, hogy ez aztán előnyünkre szolgált, Békés megyéből olyan szakmai támogatást kaptunk, meg olyan projekt végrehajtási tapasztalatokat, hogy egy kis csúszás után a projekt az el tudott indulni, gyakorlatban és érdemben most már mondhatjuk, hogy működik, sőt én azt is merem mondani, hogy a megvalósítással igazából gondjaink nem lesznek.

A program három célcsoportot határozott meg. Az iskolások és a felnőttképzésben résztvevők számára az egészségtudatosságra nevelést erősítené. Az álláskeresőknek pedig piacképes képzéseket nyújtanának. A projekt a családokat és a helyi közösségeket is segíti és támogatja a helyi élelmiszerek népszerűsítését, ezáltal pedig a helyi gazdaság fejlődését is.

Forrás: Somogy TV