A Gyöngyös mellett működő, indiai tulajdonban levő üzem a Napi.hu értesülései szerint azonnal tudna akár száz főt is alkalmazni. Munkaerőhiány miatt azonban késik a magyarországi Apollo gumigyár második ütemének befejezése – írja a napi.hu.

Továbbra sem problémamentes a magyarországi Apollo Tyres gumigyár helyzete. A gyártóbázist ugyan idén tavasszal átadták, de a gyöngyöshalászi üzem termelését az egyre komolyabb munkaerőhiány immár komolyan akadályozza.

Úgy tűnik ugyanis, ezt még a sorozatos "dolgozókényeztető" intézkedések sem tudták ellensúlyozni. Hiába rendeztek sportnapot, osztottak a nyári kánikulában fagylaltot és hideg üdítőt a munkahelyen, egyre kevesebb a munkáskéz - márpedig a gumiabroncsgyártás hagyományos technológiával kifejezetten munkaerő-igényes tevékenység.  Értesüléseink szerint ennek tudható be, hogy az idén őszre ígért termelésbővítés is elmaradt. A cég konkrét válasz helyett  úgy nyilatkozott, " ahogy folyamatosan fut fel a termelés, úgy vesz fel egyre több embert az Apollo Tyres. majd hozzátették: a toborzás folyamatos. Így például éppen novemberben zajlik egy kiválasztási roadshow és nyílt nap kampányunk."

Az indiai cég egyik vezetője  Kannan Prabhakar tavaly augusztusban a Totalcar.hu kérdésére azt mondta: a személyautóhoz szükséges abroncsok gyártásának beindulását követően 2017 harmadik negyedévében beindul a teherautó- és autóbuszabroncsok gyártása is.

Ez utóbbiról azonban immár nincs szó. A cég ezzel kapcsolatos kérdésünkre ezt válaszolta: "A teherautó- és autóbuszabroncsokat készítő üzem kivitelezésén jelenleg is dolgozunk. A termelés beindításáról tájékoztatást fogunk adni, amikor az megkezdődik."

Meghiúsult álmok?

A cégvezető a tavaly nyári sajtóinformációk szerint arról is beszélt többször, hogy a tervek szerint a gyár fejlesztési részlegében kétszáz mérnököt alkalmaznak majd és hamarosan beindul az üzem bővítése is. Minderről - úgy tűnik - már szó sincs.

A termelési  és munkaerőgondokról a cég sajtóügynökségétől az alábbi választ kaptuk:

A gyöngyöshalászi üzemben a termelés fokozatosan indul. Ahogy folyamatosan fut fel a termelés, úgy vesz fel egyre több embert az Apollo Tyres. Ez a folyamat az előzetes terveknek megfelelően zajlik. A termelésben nincs fennakadás.

A fejlesztési részleg létrehozását is cáfolja a  cég: "Az Apollo Tyres azóta, hogy bejelentette, hogy zöldmezős beruházással üzemét Gyöngyöshalászon építi fel, nem közölt olyat, hogy itt fejlesztő központot is létrehozna."

A világ tizenhetedik legnagyobb abroncsgyártójának számító Apollo - amely korábban a holland Vredestein gumimárkát és annak európai gyártóbázisát is bekebelezte - a szocialista kormányok alatt akart először gyártóbázist építeni hazánkban, de ezt akkor a Fidesz erőteljesen támadta, majd a válság miatt letettek a zöldmezős beruházásról. Az idén tavasszal átadott gyár a tervek szerint évente 5,5 millió személygépkocsi abroncsot és 675 ezer  teherjárműre való gumit tervezett gyártani. Hogy ebből mennyi lesz idén, sem kaptunk választ.

Ebben is nagyhatalom vagyunk

A magyar gumigyártó ipar viszont a zöldmezős beruházásoknak köszönhetően Európában az egyik legjelentősebb: évente csaknem 30 millió darab  hagyja el a gyártósorokat.

Az Apollo Tyres a korábban bejelentett  tervek szerint a harmadik legnagyobb hazai abroncsüzem lesz Magyarországon. A legtöbbet a rácalmási Hankook gyártja, évi 17-18 millió darabot, a tatabányai Bridgestone legfrissebb fejlesztéseinek eredményeként 2020-ra 7,2 millióra futtatja fel a termelést, míg az eddigi harmadik francia Michelin évente mindössze 2,1 milliós darabszámot tud felmutatni.

Nemrégiben avatták a japán Bridgestone új üzemét Tatabányán: 85 milliárd forintos beruházással az eredetinél kétszer nagyobb gyárat építettek, amelynek révén 500 új munkahely jött létre. Ehhez a magyar kormány csaknem 2,4 milliárd forint támogatást adott ehhez. A magyar leányvállalat így évi 1,8 millióról 3,6 millió abroncsra növelte gyártókapacitását, és megháromszorozta munkavállalóinak számát. A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 2008-ban kezdte meg a főleg prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű személyautó és terepjáró abroncsok gyártását.

Forrás: napi.hu

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció