Bürokráciacsökkentést ígért a kormány 2015-ben, ám a jelek szerint ezt önmagára nézve nem tartotta kötelező érvényűnek: a Hír TV Célpont című műsora számolta ki, hogy összesen 102 miniszteri biztos dolgozott idén a kormányzati rendszerben, akik jórészben fizetést is kapnak munkájukért – írja a Magyar Nemzet.

Hogy mennyit, arról nincs információ – csak a Belügyminisztérium jelezte a sajtómegkeresésre, hogy két miniszteri biztosuk csaknem 750 ezer forintot kap. A legtöbb biztos, szám szerint 27, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen található, de 11 biztost számlál a Külgazdasági és Külügyminisztérium állománya, és miniszterelnöki megbízottból is fizetnek 16-ot a magyar állampolgárok.

A miniszteri biztosokból, miniszterelnöki megbízottakból, miniszterekből, államtitkárokból és helyettes államtitkárokból összesen 297 főt számolt össze a Célpont.

Ez annál is több, mint amennyi a Magyar Nemzet összesítésében szerepel, lapunk ugyanis 262 kormányzati vezetőt számolt össze – közöttük „csak” 76 biztost.

„Káder-keringő, el kell helyezni embereket” – kommentálta a számot a Célpontnak Ceglédi Zoltán politikai elemző. Szerinte a kormányzati hálózat terebélyesedésének másik oka, hogy a rosszul kialakított rendszerben egy csomó dolognak nincs gazdája.

A pontos összegzés azért is nehézkes, mert sok minisztérium mindent elkövet azért, hogy a miniszteri biztosok számának változását lényegében követhetetlenné tegye. Az Emmi honlapján például jelenleg mindössze három olyan miniszteri biztos van, akinek – az ottani adatok alapján – hatályos a megbízatása. Ám az utóbbi hónapokban sok biztost újra kineveztek, csak éppen ezt „elfelejtették” átvezetni, néha egészen érthetetlen okból. Például a július 24-i Hivatalos Értesítő számolt be arról, hogy Persányi Miklós a Liget projekttel kapcsolatban 2018. január közepéig marad miniszteri biztos, és ez szerepel is a tárca honlapján.

Az viszont nem került fel a honlapra, hogy Hankó Balázs Zoltánt az orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá nevezték ki, holott ez a döntés ugyanabban a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Mint a Célpont rámutat, a Duna-limes magyarországi szakaszának éppúgy van miniszteri biztosa, mint a nemzeti ásványvagyon hasznosításának. A stáb megkereste a legfurcsább feladatokkal felruházott biztosokat, hogy megkérdezzék, mivel is foglalkoznak valójában – válaszaikat a Célpont adásának szombati (19.30-kor várható) ismétlésében ismerhetik meg.

Forrás: Magyar Nemzet