Tudomásul kell venni: ahhoz, hogy jobban működjenek a kórházak, több pénzre van szükség – mondta a Magyar Hírlapnak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, akivel Zombor Gábor intézkedéseiről is beszélgettünk. Úgy fogalmazott, a volt egészségügyi államtitkár legnagyobb gesztusa az volt, amikor a két nagy ágazati demonstráció idején oda tudott állni nehéz helyzetben lévő kollégái mellé.

– Már korábban is megfogalmazta: azzal együtt, hogy a kormány gyakorlatilag lenullázta a kórházi adósságállományt, a tartozások újratermelődnek, ha nem emelkedik a finanszírozás. Az adósságkonszolidáció megtörtént. Hogyan áll most a kórházak kasszája?

– Az elmúlt években is világosan láttuk, hogy a kórházak az alapfeladataikat jelentősen visszafogott igények és szolgáltatási színvonal mellett sem tudják nullszaldós gazdálkodással ellátni. Havonta átlagosan 3,1 milliárd forint adósság termelődik. Így évente legalább negyvenmilliárdos tartozás halmozódik fel úgy, hogy sok felújítást és beszerzést állandóan halogatunk. Erre a helyzetre csak a finanszírozási keretek emelése lehet a gyógyír.

– A kormány reakciója erre a működési rend átalakítása, átcsoportosítása volt, mivel sok területen valóban lehetett még spórolni. Van még hasonló tartalék a rendszerben?

– A hatékonyságnövelésnek mindig van értelme, és lehet némi eredménye, kemény munkával esetleg egy-két milliárd forint megtakarítható. Ez sok pénz, de a hiányzó összeghez képest mégis nagyon kevés. Ezekkel a módszerekkel két évtizede próbálunk előbbre jutni. Sok lépés történt, például kórházakat zártak be vagy vontak össze, aktív ágyakat szüntettek meg. Az ilyen típusú intézkedéseknek azonban megvan a politikai és a társadalmi korlátjuk. Sajnos az is illúzió, hogy az idén elindított megyei egyeztető fórumokkal az adósságállomány mértékéhez mérhető nagyságrendű pénzt lehet majd megspórolni, és így a halmozódás megáll. Ilyen tartalék már nincs a rendszerben. Sokszor szóba jön a menedzsmentkontroll is, de a kórházvezetőket és a gazdasági igazgatókat is ez a kurzus választotta és tartja folyamatosan igen szoros ellenőrzés alatt, vagyis ebben is „elmentünk a falig". Tudomásul kell venni, ahhoz, hogy jobban működjenek a kórházak, több pénzre van szükség, ha összeadjuk a gyógyszerekre, kötszerekre, energiára és minden más kellékre szükséges kiadási tételeket, akkor látszik az ordító forráshiány. És akkor még nem beszéltem a munkatársaink bérezésének igen kritikus szintjéről.

– Mi erre a szakpolitika válasza?

– Teljesen érthető, hogy a kormányzat minden létező hatékonyságjavítást igyekszik kihasználni. Tulajdonképpen ez a mostani, folyamatosan adóssággal terhelt „krízisgazdálkodás" is egyfajta hatékonyságnövelés, hiszen a vezetők folyamatosan rá vannak kényszerítve a kiadások végletes visszavágására. Ez azonban már improduktív: a szegény ember háztartása, mint tudjuk, nem hatékony. Természetesen most is jeleztük a döntéshozóknak, hogy továbbra sincs a rendszerben olyan elem, amely reálisan adósságcsökkentést eredményezhetne. Az jó, hogy a helyzet megítélésében, úgy tűnik, a stratégiai elemzőkkel már egyetértünk: a „Jó Állam Jelentés" ugyanazt fogalmazza meg az egészségügyi forráshiányról, mint amit mi is mondunk.

– Nem érzi aránytalannak, hogy amíg ilyen mértékű finanszírozási gondokkal küzdenek az intézmények, addig Budapesten belátható időn belül épül egy vadonatúj kórház?

– Nagyon fontos elválasztani egymástól a beruházásokat és a működésfinanszírozást. Az elmúlt uniós ciklusban körülbelül ötszázmilliárd forint jutott egészségügyi fejlesztésekre. Ezt a pénzt jórészt vidéki épületek felújítására, új műszerekre és a szolgáltatási színvonal emelésére költöttük. Mindez alapot ad arra, hogy a munkánk ott eredményesebb lehessen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a működésre kevesebbet kell költeni, sőt a korszerű infrastruktúra fenntartása nem ritkán drágább. Budapesten nagy az elmaradás: a legnagyobb szükség a Honvédkórház és a most épülő Korányi-tömb mellett még egy sokszakmás sürgősségi központra van. Így a megálmodott új kórház rendkívül hasznos lehet, ha jó helyen és jó struktúrával épül meg. Régi, elavult ellátórendszereket válthatna ki. De továbbra is maradjunk józanok: a működési költségek legalább ugyanannyiba kerülnek majd.

– Zombor Gábor augusztus 31-ével lemondott egészségügyi államtitkári posztjáról. Hogyan értékeli az ő munkáját?

– Az elmúlt időszakban nagyon nehéz helyzetbe került az államtitkár úr, ugyanis – leszámítva az ágazati költségvetéshez a központi büdzséből érkező plusz hatvanmilliárdos adósságkonszolidációt, ami nagyon nagy dolog, és neki is jelentős az érdeme – az ágazat nem kapott jelentős többletforrásokat. Óriási lépés, hogy megszületett az új alapellátási törvény, és örülünk annak is, hogy Zombor Gábor folytatta az elődje, Szócska Miklós által megkezdett konzultatív egészségpolitikát. Sok általunk javasolt kezdeményezés jutott el így a döntéshozók elé, és nem kevés meg is valósult. Jó néhány részletkérdésben persze más volt az álláspontunk, de ez természetes. Mégis, Zombor Gábor egyik legfontosabb gesztusa az volt, amikor a két nagy egészségügyi demonstráció idején oda tudott állni nehéz helyzetben lévő kollégái mellé.

– Hogyan látja, mi az oka annak, hogy az elmúlt évtizedekben két kivételtől eltekintve egyetlen egészségügyi államtitkár sem töltötte ki a ciklusát?

– Az egészségügy állandó kríziságazat. Hatalmas az elvárás, hiszen elöregedő társadalomban élünk, és igen rosszak a megbetegedési statisztikáink. Sajnos ennek ellenére az ágazat a rendszerváltás óta szinte folyamatosan kevés figyelmet és kormányzati támogatást kapott. Ezért olyan feladatokat kellett ellátniuk az egészségügyi minisztereknek és államtitkároknak, amelyek megoldhatatlanok voltak: csökkenő, stagnáló vagy értékvesztett pénzügyi ráfordítás mellett kellett volna az egyik legdinamikusabban fejlődő területet szinten tartani. Ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az elmúlt több mint húsz évnek ez az ágazatvezetői egyenlege.

– Ebben a pillanatban kit tartana a legalkalmasabbnak az államtitkári posztra?

– Nyilvánvalóan létezik egy kormányzati szándék az egészségüggyel kapcsolatban. Ennek a megvalósításához kell a megfelelő embert megtalálni. Mivel ezt a szándékot pontosan nem ismerem, arra sem tudok válaszolni, hogy most ki lenne a legalkalmasabb ember. - See more at:

Forrás: Magyar Hírlap