Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

Az ápolás mesterképzési szakos hallgatók Michalicza-ösztöndíjával a felsőfokú végzettségű ápolókat és mentőtiszteket támogatja a mesterfokozat és az okleveles ápoló szakképzettség megszerzésében - írták. Az a cél, hogy elősegítsék ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók utánpótlásának biztosítását, valamint motiválják őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre.

Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeg lehet félévente. Az ösztöndíj legfeljebb három féléven keresztül folyósítható. Annak, aki vállalja, hogy ágazati hiányterületen, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál létesít jogviszonyt, a megállapított ösztöndíj összegének kétszerese folyósítandó. A pályázatot az erre a célra készült pályázati adatlap elektronikus kitöltésével október 25-éig kell benyújtani.

A pályázattal kapcsolatosan további részleteket a www.enkk.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.