A cégek több mint harmada szembesült már az elmúlt egy évben munkaerőhiány okozta nehézséggel: ez legnagyobb arányban a kisebb cégeknél, illetve a döntően exporttal foglalkozó vállalkozásoknál fordult elő. A gond azonban tulajdonosi szerkezettől függetlenül minden gazdasági ágazatban jelen van. Mindez a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) felméréséből derül ki, amelynek során az iparkamara kutatóintézete 400 vállalkozás vezetőjét kérdezte meg – olvasható a Népszavában.

A cégek döntő többségének a tapasztalt, több mint kétharmadának a kezdő munkavállalók felvétele okoz gondot, míg több mint felüknek a saját emberek megtartása is probléma. A ötödüknek még a gyakornokok felvétele, illetve a cégnél dolgozó diákok maradásra bírása is gondot jelent.

A vállalkozások kétharmada béremeléssel, több mint felük pedig a munkakörülmények, munkaeszközök fejlesztésével igyekszik vonzóbbá válni. Emellett a vállalkozások csaknem fele továbbképzések ígéretével, illetve a munkahelyi hangulat javításával igyekszik maradásra bírni dolgozóit, és hasonló arányban vezetik be illetve fejlesztik ennek érdekében a cafeteria-rendszert. Az atipikus foglalkoztatási formák – részmunkaidő, távmunka –, illetve előrelépései lehetőségek felajánlásával ugyanakkor csak a cégek alig több, mint harmada él.

A felmérés szerint leginkább a 100 fő feletti, a döntően exportáló, az egyéb gazdasági szolgáltatások terén tevékenykedő, valamint a részben külföldi tulajdonban álló cégek voltak képesek lépéseket tenni munkaerejük megtartása érdekében. A kisebb, 20-49 fős, nem exportáló, építőipari, illetve tisztán hazai tulajdonú vállalkozások ugyanakkor kevéssé voltak sikeresek e téren. Néhány kivétel ugyanakkor akad: béremelésre a legnagyobb arányban éppen az építőipari cégek körében került sor, a munkakörülményeket, munkaeszközöket pedig főként az ipari vállalkozások javították.

Forrás: Népszava