Minden harmadik jelzáloghitel mellé igényelnek valamilyen állami támogatást is: nagy szerepe van tehát a lakáscélú kölcsönök piacának erőteljes fellendülésében – derül ki a K&H Bank legfrissebb adataiból. Eszerint a várakozásoknál is jobban bővül a jelzálog-hitelezés az idén: év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot - mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója egy sajtóbeszélgetésen.

A K&H-nál 37 százalékkal nőtt az igénylések száma az év első hét hónapjában, a folyósított jelzáloghitelek összege 33 százalékkal, 57 milliárd forintra emelkedett. A kiemelkedő növekedésben fontos szerepet játszottak az állami támogatások: januártól július végéig a K&H-nál összesen 6,4 milliárd forint állami támogatást igényeltek a lakossági ügyfelek: ez 34 százalékos gyarapodást jelent. Ezen belül az igénylések 75 százaléka a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) célozta, amely például használt lakás vásárlásához adható. Az igénylők 13 százaléka a csok extrát kérte, amelynek keretében 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás és 10 millió forint kedvezményes hitel igénylehető.

Rajna Gábor szerint a csokot még többen igénylenék, ha az eljáráshoz szükséges dokumentációs folyamatot leegyszerűsítenék. Jelenleg ugyanis rengeteg papírt kell kitölteni és olyan szűkek a határidők, hogy sok ügyfél inkább nem igényli a csokot, mert lecsúszna a kiszemelt ingatlanról.

Az igényelt támogatások átlagos összege viszont nőtt, 2,3 millió forintról 2,8 millió forintra emelkedett. A többség – 62 százalék - használt lakás vásárlásához igényelte az állami támogatást, 28 százalék lakásépítés céljára, 5 százalék pedig új ingatlan vásárlásához.

A csok azonban nem elegendő az ingatlanvásárláshoz: ezt jól mutatja, hogy a támogatást kérők 77 százaléka hitelt is kért. Arányuk egyébként növekszik, tavaly ugyanis még csak a 73 százalékuk folyamodott kölcsönért. A támogatások mellé összesen 14,6 milliárd forintnyi hitelt igényeltek, ez átlagosan 8,3 millió forintot jelent kérelmenként.

Forrás: Népszava