Több mint hatvan kiállító, helyi és regionális cégek, multinacionális vállalatok, munkaerő-közvetítők, tanácsadók és civil szervezetek mutatkoznak be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szerdai állásbörzéjén - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A régió legnagyobb álláskeresési fórumára, a SZTE Tanulmányi és Információs Központjába várják a hallgatókat, diplomásokat és minden olyan már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt, aki találkozni szeretne az egyetem nyitott pozíciókat kínáló partnereivel.

A látogatók az egynapos rendezvényen közvetlenül, a vállalatok szakembereitől informálódhatnak arról, hogy a munkaadók milyen elvárásokat támasztanak az álláskeresőkkel szemben.

Az állásbörzét hagyományosan felkészítő programok előzik meg: egyéni pályatervezési és CV-tanácsadáson, interjúszimulációkon vehetnek részt a hallgatók. Az állásbörze napján előadásokkal várják a szervezők a látogatókat, a HR-szakemberek pedig segítenek a résztvevőknek abban, hogy a cégek toborzási gyakorlata alapján hatékony gyakornokihely- és álláskeresési technikákat alkalmazzanak, képet kapjanak az interjú menetéről, lehetséges témaköreiről.

A rendezvény újdonsága az Állásbörze Kávészünet, amelyen a kiállító cégek és az egyetemi karok képviselői személyesen is találkozhatnak, ezzel segítve a kapcsolatfelvételt, a közös duális és kooperatív képzések kialakítását, a szakmai gyakorlati helyek létrehozását, a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek indítását.