A ma megnyíló fűtéskorszerűsítési kiírás érdeklődői buktatókkal sűrűn aláaknázott területre számíthatnak. Még hiánycikk a készülék is – írja a Népszava.

Az induló konvektorpályázat 80 százalékos állami támogatási aránya a kiírás alapos vizsgálata alapján inkább 50-65 százalék - figyelmeztet Czabarka Mihály, a pályázatok előkészítésével foglalkozó Projectdoctor Kft. ügyvezetője. Egy ebből állt tényleges, szabályos fűtéscsere költségeinek 30-50 százalékát, legalább 200-600 ezer forintot a nyertesnek saját zsebből kell előteremtenie – véli. A leginkább kispénzű konvektortulajdonosoknak szóló, ma a közép-magyarországi fordulóval induló pályáztatás érdeklődőinek számos buktatóval kell számolniuk.

A legfontosabb probléma: a kivitelezés az elbírálási idő miatt szinte bizonyosan jövő év elejére tolódik, ám a most kapható konvektorok beszerelésére a szabványok változása miatt akkor már nem lesz lehetőség. Ha tehát ma valaki kinéz magának egy tetszetős terméket és azzal jelentkezik, nagy valószínűséggel nem kap rá támogatást, vagy rosszabb esetben a megítélt összegtől is elesik. A szakértő ennek nyomán nagy lemorzsolódásra számít és arra, hogy a jövőre már nem forgalmazható készülékekkel jelentkezőket a kiíró az elbírálás előtt kérdésekkel keresi meg.

A kapható konvektorok közül pusztán egyetlen gyártó, a Fondital három különböző, Gazelle Techno Classic típusú készüléke elégítette ki a jövő évi előírásokat. Ezek egyedi ára bruttó 195-250 ezer forint. Mivel az állam a nyerteseknek készülékenként legfeljebb 150 ezer, lakásonként pedig maximum 500 ezer forint támogatást biztosít, a legolcsóbb termék esetén, valamennyi egyéb költség nélkül sem érhető el a 80 százalékos arány. Modellszámításaik szerint két ilyen típusú, 4,6 kilowattos (kW) készülék teljes telepítési költsége a 800 ezer forintot is meghaladja, ami a maximális támogatási plafon igénybe vétele mellett is több mint 300 ezer forintos saját forrást igényel. Három cseréje esetén pedig már akár közel 600 ezer forintot is elő kell húzni a zsebből. Ezen túlmenően állítólag ma kezdik forgalmazni a Fég F8.60EF ErP típusú konvektorát, az érintett kereskedők beharangozója szerint 150 ezer forint körüli áron.

Ezzel elvileg elérhető lenne a 80 százalékos arány, ám a készülék 5,8 kW-os, ami 2-3 kW-osok kiváltására túlságosan nagy. Mivel a kiíró az új készülékkel megtakarítható szén-dioxid-kibocsátást vizsgálja, az ezt választó rangsoroláskor hátrébb kerülhet. (A jelenleg is futó gázkazán-pályázathoz képest itt nem energetikusi, hanem kivitelezői nyilatkozatot kérnek az elért megtakarításról, ami némileg növeli a kockázatot.) A kiíró állami Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet (NFSI) Nonprofit Kft. a „gyakran ismételt kérdések” című dokumentumában e két márka mellett a jövőre is forgalmazható termékek között megemlítette a Technorgáz gázkazán-jellegű Mika-6E típusú készülékét is. Annak kapcsán, hogy jelenleg állítólag nem kapható olyan berendezés, amely teljesítené a pályázat 3 éves gyártói garanciájára vonatkozó feltételeit, Czabarka Mihály úgy fogalmazott: erre vonatkozóan az NFSI e három készüléktípust megfelelőnek nevező nyilatkozata az irányadó.

A konvektorokon túl számos kiegészítő költséggel is számolni kell. A gázrendszer átalakításához szolgáltatói engedély szükséges, amihez szaktervező külön dokumentációt készít. Ebben az esetben számos, addig kevésbé feltűnő probléma bukhat ki. Ilyen például a korábban lecserélt, jól szigetelő ablak, ami már nem biztosítja a kellő huzatot. Így külön szellőzők kialakítása válhat szükségessé. A gázbojler továbbműködtetését valószínűleg szintén nem engedélyezik. Így ennek pótlási költségeivel is számolni érdemes. Valószínűleg a gáztűzhely bekötése is cserélendő. A Mika-készülék esetében pedig radiátorokra, vízcsövekre is szükség van, amit a mostani kiírás külön nem támogat.

Az se teszi könnyebbé a jelentkezők dolgát, hogy a korábbi pályázatokhoz képest itt a folyósítás – legalábbis az NFSI egyedi válaszai szerint – szigorúan utólagos. Vagyis a tulajdonosnak mindent előre ki kell fizetnie és az állam csak utólag téríti meg a befogadott számlákat.

Mindezeknek megfelelően a Projectdoctor-ügyvezető tapasztalatai szerint, ugyan a 80 százalékos támogatási arány élénk érdeklődést váltott ki, a részletek megismerése után körülbelül háromnegyedük lemondott a jelentkezésről. Könnyebbség ugyanakkor, hogy – a korábbi kiírásokhoz hasonlóan – a pályázónak itt se kell véglegesen elköteleznie magát konkrét típus mellett: csak a megjelölt teljesítményhez kell tartania magát. Azon belül viszont akár jövő tavasszal is választhat magának az akkor már vélhetőleg jóval bővebb választékból – hangsúlyozta Czabarka Mihály.

Néhány ezrelék nyerhet

Ma Közép-Magyarországgal – a fővárossal és Pest megyével – indul az állami konvektorcsere-pályázat. Reggel 8-tól kell jelentkezni – állami ügyfélkapus kóddal - a konvektor2017.nfsi.hu oldalon. Holnap a Nyugat-Dunántúl következik, jövő hétfőtől pedig naponta a többi térség kerül sorra. A másfélmilliárd forintos keretet a területek között lakásszám szerint osztották fel. Ebből a mintegy hárommillió elavult készülékre vetítve az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium saját számításai szerint is legfeljebb 12-13 ezer cseréjére telik.

Forrás: Népszava