Megint elbocsátások kezdődtek az állami médiában, de most nem a gyártó cégnél, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA), hanem a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél. Ez a cég július 1-jén állt fel, miután a parlament döntése nyomán ide vonták össze az eddig is már csak csontvázintézményként működő MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI Zrt.-t.

A Népszabadság információi szerint az összevonás után több mint 200 fősre duzzadt Duna Médiaszolgáltatótól kisebb csoportokban küldik el az embereket. A mostani elbocsátás mértéke nem éri el a 25 főt, így nem kell csoportos létszámleépítést bejelenteni. Ám úgy tudjuk, több olyan munkatársnak is felmondtak, akit a munka törvénykönyve alapján nem lehetne elküldeni, védett korban, nyugdíj előtt áll, vagy három évnél kisebb gyermeket nevel. Ha elbocsátják őket, jó eséllyel mehetnek munkaügyi bíróságra.

Az összevonás ellenére a korábbi zrt.-s káderek többségének megmaradt az állása. Dobos Menyhért lett a Duna vezérigazgatója, Medveczky Balázs korábbi MTV-s vezérigazgató lett a tévés, Gazsó L. Ferenc, a távirati iroda korábbi vezetője az MTI-s igazgatóság vezetője. Csak Jónás István, a Magyar Rádió korábbi vezérigazgatója került ki a rendszerből, aki a rádió korábbi műsorstruktúrájának megtartásáért konfliktusokat vállalt az MTVA vezetésével.

Megkeresésünkre a Duna Médiaszolgáltató azt válaszolta, hogy ebben a hónapban tíz embert bocsátott el, amit az összevonás utáni racionalizációval indokolt. A társaságnak a tíz ember elküldése éves szinten 96 millió forint megtakarítást jelent, ebben az összegben benne van a végkielégítésük is.

Mindeközben az MTVA-nál is „zajlik az élet". Szakmai felháborodást okozott, hogy az alap november közepi és végi határidővel visszarendeli mindkét brüsszeli hírügynökségi tudósítóját, Kárpáti Jánost és Konsiczky Zoltán Gábort. Egyikük helyére olyan embert tanítanak be, aki még nem dolgozott hírügynökségnél. Az MTVA-nál működő üzemi tanács és a szakszervezet levélben kérte Vaszily Miklós vezérigazgatót, hogy fontolja meg a brüsszeli tudósítók hazahívásáról szóló döntést. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre az MTVA sajtóirodája azt közölte: a személyi döntéseket belső ügyként kezelik.

Forrás: Népszabadság