Hazafias testnevelésórákra járhatnak jövő évtől a diákok - bármit is jelentsen ez. A kerettantervet decemberig kell módosítani. A pedagógus-szakszervezet képviselője szerint az egész egy maszlag – írja a delmagyar.hu.

Hazafias és honvédelmi nevelést vezetnek be hamarosan az iskolákban. Először a Magyar Közlönyben, a védelmi felkészítés 2017. évre szóló feladattervében jelent meg június utolsó napjaiban, hogy az idei év végéig módosítják a testnevelésórák kerettantervét, hogy megjelenjen benne tantervi szinten a hazafias és honvédelmi nevelés programja.

A rendelkezés szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának 8 millió forintot kell költenie a megvalósíthatósági tanulmányra, a kerettantervhez kapcsolódó tananyagfejlesztésre és a hazafias nevelés programjához kötődő nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére.

Hétfőn a Magyar Idők című lapnak Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár úgy pontosított: nem új tantárgyról, hanem „életérzésről" van szó, ami már ma is megjelenik a történelemben, a földrajzban, de megjelenhet a zenében és a testnevelésórán is.

„Minden demokratikus társadalom oktatási rendszerében elengedhetetlen, hogy a lakosság felelőssége megjelenjen, amikor az ország védelmi képességéről van szó. Arról a védelmi képességről beszélek, amelyet meghatároz, hogy mennyire elkötelezett az adott ország lakossága a hazája irányában, mennyire kész azt megvédeni, ha szükséges. Fontos, hogy az iskolai évek alatt szó essen az ezzel szorosan összefüggő hazaszeretetről" – fogalmazott az államtitkár, aki emlékeztetett: sportlövészettel, dzsúdóval és karatéval is bővítenék a testnevelésórákat, és megerősítette, azt is vizsgálják, hogy a honvédelem szempontjából fontos tartalmakkal hogyan lehetne bővíteni a kerettanterveket.

– Ennek se füle, se farka – reagált Guba János, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, az országos választmány tagja. – Azt látom, hogy az oktatáspolitika a szocialista rendszert másolja, csak átneveznek mindent. Én is lőttem például annak idején célba testnevelésórán. Jó buli volt, ennyi. De ha megnézzük, a hazafias nevelés szintén szerepelt már a 80-as, 90-es évek tanterveiben is más szavakkal. Mi több, az oktatás jelenleg is hazafias. Normális iskolában például beszélnek a C-vitamin kapcsán Szent-Györgyi Albertről, a testnevelésórán pedig az Aranycsapatról vagy éppen a legfrissebb magyar sportsikerekről. Vagyis ez az egész hazafias nevelés egy nagy maszlag: kiemeltek valamit, ami eddig is létezett. 

Más kérdés, hogy akkor vezetjük be a sportlövészetet, amikor például Szegeden lebontották a lőteret az Etelka soron.

Hogy pontosan mit takar az elképzelés, arról egyelőre nincs szó. Egy biztos: jön új Nemzeti alaptanterv is – legkorábban 2019-től, amely nem csupán egy kerettanterv-módosítás lesz.

Forrás: delmagyar.hu