Sokan úgy vélik, hogy pár évtizeden belül összeomolhat az állami nyugdíjrendszer Magyarországon, de még a barátságosabb prognózisok is jelentősen csökkenő kifizetésekről szólnak. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) adataiból kiderül, hogy bár javul a helyzet, mindössze 1,15 millió forintnyi megtakarított vagyon jut minden önkéntes nyugdíjpénztártagra, ami elég kevés kiegészítést jelent annak, aki nyugdíjra takarít meg. A javuló tendenciát az is mutatja, hogy 11%-kal, 1214 milliárd forintra növelték a vagyonukat az ÖPOSZ-tag önkéntes nyugdíjpénztárak 2017 első félévében, annak ellenére, hogy az adózási szabályok jelentősen visszavetették a munkáltatói befizetéseket – írja a Portfolio.

 1,15 millió forintot spóroltunk fejenként

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (ÖPOSZ) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona idén június végén 1214 milliárd forintot tett ki, ez 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

Az egy tagra jutó vagyon átlagosan 1,15 millió forintra rúgott, ami 11 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy mindez elég kevés a magyar nyugdíjrendszer ingatag helyzetét is latba véve. A magyar emberek szerint átlagosan közel 200 ezer forint lenne az állami nyugdíj ideális mértéke, reálisan viszont körülbelül 100 ezer forintra számítunk egy korábbi kutatás szerint. Ennek kapcsán kiszámoltuk, hogy 40-45 millió forintot kell félretennünk nyugdíjas éveinkre, ha kényelmesen ki akarunk jönni a pénzünkből, ehhez már el kell kezdenünk 25 évesen, havi 10 ezer forintot félretennünk befektetési termékekben.

Az önkéntes pénztártagok egyéni befizetéseinek összege az első félévben megközelítette a 35 milliárd forintot. Ez egyrészt kiemelkedő, 21 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben. Másrészt több évre visszatekintve rekordnak számít, az elmúlt öt évben ugyanis minden év első felében az egyéni befizetések összege 17-29 milliárd forint volt, ehhez képest a mostani 35 milliárd jóval magasabb érték.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében taglétszám az idei második negyedévben kis mértékben nőtt az előző negyedévhez képest, és elérte az 1,056 millió főt.

3 millió alkalommal segítettek az egészségpénztárak idén

 Június végén az egészségpénztárak összvagyona meghaladta a 49 milliárd forintot, ez közel 2 százalékos emelkedést jelent éves szinten.

Ez az eredmény különösen annak fényében mondható kiemelkedőnek, hogy ebben a félévben a munkáltatói oldalról az egészségpénztári ágazatban 39 százalékos befizetéscsökkentés tapasztalható. Az egyéni befizetések itt is látványosan nőttek: az első félévben 7,63 milliárd forintot tett ki, ez pedig 49 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: az egészségkasszák az idei első félévben több mint 3 millió alkalommal finanszíroztak különböző szolgáltatásokat a tagok számára összesen 16,6 milliárd forint értékben. Azaz alkalmanként átlagosan 5410 forintot fizettek a pénztárakon keresztül.

Hiányoznak a munkáltatók

Az ÖPOSZ adatai rámutatnak arra, hogy a munkáltatói befizetések jelentősen visszaestek az adózási szabályok változása, azaz a pénztári befizetésekre vonatkozó magasabb idei elvonás miatt.

A munkáltatói hozzájárulások a szövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztáraknál az idei első félévben 17 milliárd forintra rúgtak, ami 6 százalékos csökkenésnek felel meg. Az egészségpénztáraknál pedig a munkáltatók befizetései 39 százalékkal 7,48 milliárd forintra csökkentek. Kravalik Gábor kiemelte, hogy befizetésekből úgy látszik, a tagok tisztában vannak az adószabályok változásával és igyekeznek a munkáltatói kieséseseket saját forrásból kiegészíteni.

Forrás: Portfolio