Az egészségügyet ért, de konkrétan meg nem nevezett „igaztalan támadások” elleni nyílt levél aláírására hívta fel a kórházigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) – tudta meg a Népszava. A levélben – amelynek szövegét a múlt héten az Emmi kommunikációs főosztályvezetője juttatta el a címzettekhez – szakmaiatlansággal, politikai véleménynyilvánítással, sőt, leletek meghamisításával vádolják meg a médiát - írja az MNO.hu.


A levélben a kórházigazgatóknak alá kellene írniuk azt az állítást is, hogy „a magyar egészségügy javuló pályára állt az elmúlt években”, és a fejlesztéseknek köszönhetően elsősorban vidéken, de Budapesten is „érezhető mértékben” javultak a betegellátás körülményei. A média által állítólag keltett indulatok azonban – áll a levélben – bizalmatlanságot szülnek a beteg és a gyógyító intézmények között.

A kórházigazgatók a levélben felszólítanák a magyar média minden szereplőjét, hogy „hadüzenetek sugározása helyett korrekt tájékoztatással segítsék munkánkat.” Hangsúlyozzák, hogy semmilyen mulasztást, hanyagságot vagy embertelenséget nem tűrnek meg az intézményekben, de kötelességük megvédeni munkatársaikat „az igazságtalan, nemtelen támadásoktól”.

A nyílt levél tervezete több szempontból is érdekes. Egyrészt az elmúlt hetek egészségügyi botrányaiban nem az orvosokat vagy az ápoló személyzetet érte támadás, hanem az állami fenntartót és az erőforráshiányos rendszert. Egyes ügyek ráadásul jelentős részben azért vertek fel nagy port, azért terjedhettek szakmailag pontatlan információk, mert az érintett intézmények – a minisztérium engedélyének hiányában – nem, vagy csak késve nyilatkoztak.

A sajtó felelőssé tételének különös ízt ad az is, ahogyan a Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusványoson a 2018-as választások tétjéről azt mondta: elsősorban külső erőkkel kell megküzdeni, „meg az általuk működtetett médiával”.