A szakképzési rendszer kudarcos átalakításának legfőbb jele, hogy akadályozza a gyerekek előrelépési lehetőségeit. A kormányzati szerencsétlenkedés nemcsak azzal megy szembe, amit az ország az Európai Unió pénzéért cserébe vállalt, hanem az elemi logikával is. A hazai szakképzés emiatt eleve vesztes tömegeket termel újra. Szakemberek szerint az új szakképzési rendszerben sem az iskolák, sem a képzési centrumok nem érdekeltek abban, hogy a kudarcokkal küszködő, hátrányos helyzetű gyerekeket olyan tudáshoz (végzettséghez) juttassák, amellyel képesek kikerülni a mélyszegénységből – írja a 168 óra.
A 2014 és 2020 közötti időszakban az Európai Uniótól 6500 milliárd forint érkezik azzal a céllal, hogy mérsékelni lehessen a tagállamok közötti gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségeket. Ahhoz, hogy ez az óriási pénz befolyhasson a magyar gazdaságba, vállalásokat kellett tenni, amelyeket az úgynevezett Partnerségi megállapodás foglal össze. Ezt a dokumentumot Brüsszel jóváhagyta, és a pénz jön is. Már most is világosan látszik azonban, hogy az oktatásban vállaltakat a kormány nem fogja teljesíteni.
A Partnerségi megállapodás szerint például meg kell erősíteni a „befogadó oktatás-nevelést”, „ami egyúttal hozzájárul az oktatási egyenlőtlenségek mérsékléséhez, a szegregációs jelenségek visszaszorításához, különösen a roma többségű iskolák számának csökkentéséhez”. Ezzel szemben a legutóbbi PISA-mérés azt mutatja, hogy ettől a céltól messzebbre kerültünk 2010 óta, holott szakemberek szerint a helyzet már akkor is drámai volt. A szegregáció visszaszorítását a mostani kormány csak miniszteri nyilatkozatokkal, konferenciákkal, Brüsszelnek eladható lózungokkal támogatja, de a szavakat nem követik tettek. Mind az általános iskolák, mind a szakközépiskolák körében évről évre nő a szegregált intézmények aránya.
Hasonló a helyzet a korai iskolaelhagyás visszaszorításával is, aminek épp az ellenkezője valósul meg: 2010 óta Magyarországon nő a korai iskolaelhagyók aránya. Az Eurostat szerint akkor 10,8, míg 2016-ban már 12,4 százaléknál tartottunk, ami rosszabb az uniós átlagnál. Nincs jele, hogy e téren a következő években javulna a helyzet. Mint ahogy valószínűleg nem fog emelkedni a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási aránya sem a felsőoktatásban.
Annak, hogy távol kerültünk a céloktól, három fő oka van: a tankötelezettség 18-ról 16 évre csökkentése, a szakképzési rendszer átalakítása és a közoktatást évek óta sújtó brutális költségvetési megszorítás (amit a pedagóguséletpálya-modellhez kötött bérkorrekció sem ellensúlyoz).
A problémák a szakképzésben sűrűsödnek, ami korábban sem volt problémamentes terület. Az általános iskolában folyó pedagógiai munka kudarca és a szegregáció miatt a szakiskolákba leginkább a legszegényebb családok gyerekei kerültek. Az Orbán Viktor kormányfő és Parragh László iparkamarai elnök által gyakran hangoztatott állítás, miszerint csökkent volna a szakképzés iránti érdeklődés, tényszerűen nem igaz: csupán az érettségit nem adó szakiskolát választották kevesebben, míg az érettségit biztosító szakközépiskola – a gimnáziumok mellett – továbbra is népszerű intézmény maradt. A szelektív magyar oktatási rendszer következményeként a jobb helyzetű csoportok az érettségit adó intézményekbe íratták a gyerekeiket, a szakiskola pedig a szegény gyerekek gyűjtőhelyévé vált. Ezt felismerve fejlesztették ki a Szakiskolai fejlesztési programban 2003-tól, Magyar Bálint minisztersége alatt a projektalapú felzárkóztató, szakképzésre előkészítő évfolyamot, ez 2005-től az általános iskolát el nem végző diákokat is bevezette a szakiskola szakképző évfolyamára.
Az Orbán-kormány színre lépése után az első csapások épp a szakképzést érték: 2010 novemberében Orbán Viktor és Parragh László megállapodást kötöttek a tanoncszerű szakmunkásképzés bevezetéséről. Ennek folyományaként 2012-ben bevezették a duális szakképzést, ahol a kormány a korábbi négyről (az előkészítő évfolyamot beszámítva ötről) három évre csökkentette a tanulmányi időt. A gyakorlatorientáltság hangsúlyozása és a „végre visszaállítjuk a kétkezi munka becsületét” jelszóval jellemezhető populista kormányzati propaganda közepette a szakiskolában megduplázták a gyakorlati órák számát, egyúttal az alapkompetenciák elsajátítását elősegítő közismereti tárgyak oktatását a harmadára vágták. A magyar kormány szembement az összes olyan trenddel, amely a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban tapasztalható.
2013-tól a kormány megszüntette a felzárkóztatót, azóta az általános iskolát el nem végző túlkoros diákokat a Híd-programba irányítják. A kormány ezeket a tanulókat nem a normál rendszerű oktatási rendszerben kívánja végzettséghez juttatni, hanem – jó esetben is – csak részszakképesítésig juttatja el őket 17-18 éves korukra. A KSH legfrissebb, oktatási adatokat összesítő kiadványa (Statisztikai Tükör, 2017. május 11.) szerint a 2016/2017-es tanévben csaknem 2300 tanuló vett részt a programok nappali képzésein, az előző tanévinél 770-nel kevesebben. E képzési formáról szinte semmit nem tudunk, ahogy azt a szakképzésért felelős helyettes államtitkár, Pölöskei Gáborné lapunknak adott interjújában elismerte. Nem tudjuk, milyen színvonalú oktatás folyik ott, milyen arányban és milyen végzettséggel kerülnek ki onnan a tanulók.
Mártonfi György oktatáskutató viszont megvilágította, hogy a Híd-program megjelenésével újabb szegregáló tényező jelent meg az amúgy is szélsőségesen kirekesztő magyar oktatási rendszerben. Ezekben a programokban hirtelen megnőtt a cigány tanulók aránya, ide kerülnek azok a gyerekek, akiktől szívesen szabadulnak meg az általános iskolai pedagógusok. Ez a folyamat megteremtette az iskolák „érdekeltségét” is: míg 2013-ban 86 iskola, addig a most zárult tanévben már 148 iskola vett részt a Híd-programokban. Mártonfi György szerint azért népszerű a Híd, mivel a problémás gyerekek így „összeterelhetők”, amit a szakképzési centrumok vezetői és az iskolaigazgatók nagyon szeretnek.
– Azzal érvelnek, hogy hozzájuk legalább bejárnak, elkötelezett pedagógusok tanítják őket, jól bánnak velük, és még szakmát is szereznek – mondja Mártonfi György, hozzátéve, hogy a kormánynak ez az álláspontja már más oktatási ügyekben is kijegecesedett: a szegregáció nem gond, ha a szegregált intézményben szeretik a gyerekeket, még akkor sem, ha értéktelen végzettséget ad. Mártonfi hangsúlyozza: bár a Híd-program a 2005-ben indult, a szakképzésbe vezető felzárkóztató évfolyamot váltotta fel, a kettő között óriási különbségek vannak. Míg az előkészítő évfolyamra önként lehetett bekerülni, addig a Hídba irányítják a túlkoros (iskolai kudarcokkal küszködő) gyerekeket. Míg az előkészítő évfolyam egy normál végzettséget adó szakképzésbe vitt, addig a Híd-program zsákutcába: a 15-16 éves korban bekerülő tanulók 17-18 évesen már ki is kerülnek onnan. A Mártonfi által meglátogatott iskolákban a képzést legfeljebb a tanulók fele végzi el, akik nem egy teljes szakmát, hanem csak részszakképesítést szereznek a Hídban. (A gyerek nem szobafestő, mázoló és tapétázó lesz, hanem csak a szobafestő részképesítésig jut, és további három évet kellene tanulnia, hogy elérje a szakmunkásszintet, de erre szinte senki nem vállalkozik.) Az oktatáskutató szerint az új szakképzési rendszerben sem az iskolák, sem a képzési centrumok nem érdekeltek abban, hogy a kudarcokkal küszködő, hátrányos helyzetű gyerekeket olyan tudáshoz (végzettséghez) juttassák, amellyel képesek kikerülni abból a szegénységből, amelybe a szüleik alacsony iskolai végzettsége miatt állandósuló munkanélküliség sodorta őket. Sokan el sem kezdik a Híd-programot, mert már betöltötték a 16. életévüket.
Mártonfi György szerint az átalakítások fontos irányt jeleznek: a cigányok egy részét tudatosan kiszorítják az oktatásból, mert őket a vállalkozók sem szívesen fogadják a gyakorlóhelyeken. A becslések szerint a korai iskolaelhagyók fele roma származású fiatal, hiába kötelezte el magát a Nemzeti Roma Stratégiában Balog Zoltán amellett, hogy javítani akar a romák iskolázottsági mutatóin.
Az Orbán-kormány a saját maga által készített dokumentumokban vállalt kötelezettségeit sem tartja be. Jól látszik, hogy amikor Parragh László a gimnáziumi férőhelyek csökkentéséről beszél, a mögött az a vágya sejlik fel, hogy a szakképzésből is kipergő hátrányos helyzetű tanulók helyére jobb családi hátterű, így jobban képezhető tanulókat lehessen mesterséges úton – keretszám-gazdálkodással és a középiskolai felvételi bevezetésével – a szakképzésbe terelni.
A magyar kormány folyamatosan Németországra mutogat a duális képzéssel, csakhogy ott az ebben a formában oktatott tanulók 60 százalékát továbbfoglalkoztatják, míg Magyarországon ez az arány alig éri el 20 százalékot – tudjuk meg Mártonfi Györgytől. Azt is megjegyzi, hogy a duális szakképzési rendszer nem attól duális, hogy az iskolában és a vállalatnál megosztva folyik a képzés, hanem attól, hogy a képzőhelyeket a vállalatok a munkaerő-piaci kereslet alapján hozzák létre. Ez Németországban egyfajta befektetés a jövőbe, semmiképpen nem nyereséges a képzés pillanatában, viszont ezáltal a cégek a minőségi képzésben érdekeltek. Ezzel szemben Magyarországon a gyakorlati képzést biztosító cégek olyan költség-visszatérítést kapnak a tanulóik után, hogy némi profitra is szert tehet az, aki diákot fogad, főleg, ha a leggyengébb tanulóktól megszabadul, és csak a jobbakat tartja meg és dolgoztatja.
A szakképzés átalakítása pedig folytatódik. 2016-tól a szakgimnáziumokban is jelentősen csökkent a közismereti tárgyak időkerete, ezért innen egyre nehezebb lesz bekerülni a felsőoktatásba, holott ez az egyén és az ország számára is a lehetséges legjobb beruházás volna. Ily módon visszaáll az 1997-ben megszüntetett elavult struktúra, végzetesen rontva egy adott korosztály több mint egyharmadának munkaerő-piaci esélyeit.
Törik az angolt
A kormány a duális képzés bevezetésénél előszeretettel hivatkozik a német és a dán szakképzésre, miközben az említett országokban nagyon más minőségű a szakoktatás. Míg Németországban az általános és alsó középfokú oktatás hossza 9-10 év, és csak ezt követően kerülnek be a tanulók a duális szakképzésbe, addig Magyarországon már a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után. A német fiatalok 7155-7950 közismereti órán vannak túl, mielőtt szakmát tanulnak, a magyarok ezzel szemben mindössze 5742 órát kapnak az általános képzésben.
A dán szakképzés színvonalára jellemző, hogy a tanoncrendszerű szakoktatásban végzett felnőttek mindössze 7 százaléka olvas, illetve 4,1 százaléka számol elégtelen szinten, a szakiskolából kikerülő magyar fiataloknak 35,2, illetve 20 százaléka. A dán szakmunkások 65 százaléka beszél angolul, a magyar szakmunkásoknak azonban kevesebb mint egy százaléka. (Forrás: Hajdu Tamás–Hermann Zoltán–Horn Dániel–Kertesi Gábor–Kézdi Gábor–Köllő János–Varga Júlia: Az érettségi védelmében, 2015.) A közismereti tárgyaknak azért van kiemelt szerepük, mert a fejlett piacgazdaságokban – amilyen a magyar is – azoknak a munkavállalóknak van tartósan esélyük a munkaerőpiacon jelen lenni, akiknek jobbak az általános készségeik.
Forrás: 168 óra
