Kilenc macska szaladgál a Ferray informatikai cég tokiói irodájában. A cicusok felugranak az alkalmazottak ölébe, finom mancsukkal megütögetik a számítógép billentyűzetét, harapnak néhány falat finomságot, majd békésen dorombolnak a munkatársak ölében – írja a HVG.

Akik közben dolgoznak, sőt koncentrációs képességüket jelentősen növeli a macskákból áradó nyugalom. Az AFP tokiói tudósítója számolt be erről a fura munkahelyi harmóniát árasztó és teljesítményt növelő módszerről. Igaz ennek Japánban már van hivatalos neve: dorombolási terápia a hivatali stressz ellen. Hidenobu Fukuda cégvezető elmondta a hírügynökségnek, hogy már 17 éves tapasztalata van erről a módszerről.

Először 2000-ben engedélyezte egyik alkalmazottjának, hogy behozza a munkahelyre kedvenc cicáját. A macska nem csak gazdájára, hanem a többi alkalmazottra is jó hatással volt. Ezért aztán minden munkatárs megkapta a jogot, hogy magával hozza otthoni cicáját. Mindez furán hangzik, de Japánban nem egyedi: az Oracle Japan irodájában egy bobtail, egy óangol juhászkutya nyugtatja a munkatársakat, míg a Pasona Group két békés kecskével és két, a finom gyapjáról és békés természetéről egyaránt híres alpakával javítja munkahelyi közérzetet. És ha valahol, akkor Japánban erre óriási szükség van.

Pár hónapja a Dentsu reklámcég egyik fiatal alkalmazottja öngyilkos lett. A havi kötelező negyven órás alapmunkaidő mellett 100 túlórát is teljesített. A cég főnöke lemondott, a Dentsu ellen igazságügyi vizsgálat zajlik. Japánban nem szabályozza törvény a túlórák számát. Ezért gyakori a havi 40 órás pluszmunka is, aminek sokszor csak a felét fizetik ki. A japán vállalati kultúra sajátos, az alkalmazottak halálra, néha a szó szoros értelmében halálra dolgozzák magukat. Cserébe viszont nyugdíjig biztos a munkahelyük.

A modellnek súlyos egészségügyi kockázatai vannak: orvosi vélemények szerint havi maximum 20 túlóra viselhető el, ennél több pluszmunka óriási veszélyekkel jár. A japán kormány tisztában van a problémával, például ösztönzi a dolgozókat, hogy vegyék ki az évi rendes, háromhetes szabadságot, miközben az alkalmazottak többsége ennek csak a felét veszi ki. Ebbe a képbe illeszkedik a dorombolás terápia is, amely, legalábbis a Ferray informatikai vállalkozásnál, csökkenti a munkahelyi stresszt és javítja a termelékenységet.

Forrás: HVG