Az Egyesült Királysággal folytatandó kilépési tárgyalásokkal kapcsolatban az Európai Parlament elsődleges célja, hogy minél hamarabb megoldás szülessen a Nagy-Britanniában dolgozó uniós munkavállalók és az ott tanuló diákok problémáira - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szombaton, az unióban maradó tagállamok vezetőinek brüsszeli találkozóján elmondott beszédében.

A csúcsértekezleten - amely elsősorban ezzel a témával foglalkozott - Tajani hangsúlyozta, hogy a tagországok egységének kell jellemeznie a Brexit-tárgyalások előkészítését és azok levezetését is.

Kijelentette, nem szabad kompromisszumokat kötni a jövőbeli gazdasági és kereskedelmi együttműködés, valamint a védelem és a biztonság területén, ugyanis senkinek sem érdeke, hogy gyengítse az együttműködést ezeken a területeken.

Nem pusztán a Brexit okozta hátrányok minimalizálására, hanem az abból adódó előnyök kiaknázására is törekednie kell az unióban maradó 27 tagállamnak - hangsúlyozta az uniós parlament elnöke.