Egy fajta társadalmi változást is eredményez a gazdaság digitalizációja: a fiatalabb generációk számára egyre fontosabbak lesznek a cégek társadalmi célkitűzései, mint a fizetésük. Ez egyrészről köszönhető a felszabaduló kapacitásoknak, a hatékonyabb működésnek, de annak is, hogy az átalakulás során megváltozott a termékek felhasználási módja és a vásárlói magatartás is. De már nem csak az jelenti a sikert, hogy mekkora a cégek bevétele - ismertette előadásában Joachim Thomasberger, az Intel regionális értékesítési vezetője a 2017-es Dell EMC Forumon a Projectroi kutatását – olvasható a napi.hu oldalán.

A Szilícium-völgyben már nem elég magas fizetéseket és sok juttatást kínálni az informatikusoknak és a mérnököknek: a mostani 20-25 évesek több mint fele egyáltalán nem dolgozna olyan cégnél, amelyik nem folytat valamilyen társadalmi felelősségvállalási programot. Számukra fontosabb, hogy a cég milyen értékeket képvisel, mint a munkakörülményei, és mivel hiányszakmában dolgoznak, megengedhetik maguknak, hogy válogassanak.

Mindez illeszkedik abba a jelenségbe, hogy a kaliforniai techcégek dolgozói lassan szakszervezeteket hoznak létre azért, hogy a tulajdonosokkal betartsák a vállalatok értékelveit. Februárban és márciusban felmondásokkal és tüntetéssekkel jelezték a munkáltatóknak, hogy nem tartják helyesnek, hogy felajánlottak szolgálataikat  és gratuláltak Donald Trump amerikai elnöknek, szerintük ugyanis ezzel egy olyan embert támogatnak, amelyik semmibe veszi a környezetvédelmet vagy a nők jogait. Miközben ezek az Apple, a Google, az IBM vagy a Microsoft számára fontos elvek.

Az Intel vezetője szerint azonban ennek okait abban kell keresni, hogy a digitális transzformáció nemcsak abban változtatta meg a cégek működését, hogy egyre több informatikai megoldással teszik hatékonyabbá és gazdaságosabbá a működésüket. Új szemlélet jelent meg a cégeknél, a jelenleg is zajló negyedik ipari forradalomban, amely már szakított azzal, hogy a sikerességet csak a kiadási és bevételi oldal különbsége határozná meg.

Fontosabbak lettek a társadalmi felelősségvállalásban megjelenő elvek, de megváltozott a felhasználási mód és a termékek életútja is. Thomasberger példaként a gumiabroncsokat hozta példának, amelyeknél a vásárlók számára egyre fontosabb szemponttá vált a minőség mellett, hogy mi lett az elhasznált kerekkel. Ehhez pedig hozzákapcsolódik az, hogy fenntarthatóbbá válik a cégek működése, más termékszegmensből is bevételük lehet, miközben az új gyártási folyamatok kialakítása nem okoz gondot a digitalizációnak köszönhetően, sőt, eleve maradnak erre szabad kapacitások a cégeknél.

Forrás: napi.hu