Nincs olyan kicsit is tájékozott ember a foci EB árnyékában, aki ne tudná, hogy valami igencsak bűzlik Franciaországban (ha másért nem, akkor hát azért, mert már sztrájkolnak a szemétszállítók is). De mi az, ami ennyire felháborította a tiltakozókat, és tényleg annyira ördögtől való-e a kormány munkaügyi javaslata, amennyire a radikális szakszervezetek mondják? Elemzésünkben ennek a fogas kérdésnek jártunk utána – írja a munkajog.hu.
A munkaügyi miniszter neve után csak „El Khomri-törvény” néven futó munkaügyi törvényjavaslatot csak az alkotmány 49-3-as cikkelyének használatával tudták átpasszírozni a Nemzetgyűlésen. Vagyis úgy, hogy a módosító javaslatokat tulajdonképpen nem tárgyalták, a tiltakozó kormánypárti képviselőknek pedig dönteniük kellett: kormányt buktatnak, vagy csöndben maradnak (voltak egyébként szép számmal, akik a nehezebb utat választották, hiszen majdnem született kormánypárti bizalmatlansági indítvány is). És ez még csak a kezdete volt a javaslat parlamenti pályafutásának, hiszen egészen biztos, hogy a jobboldali többségű Szenátus június 13-ától nem fogja érintetlenül hagyni a szöveget...
De végül is mit tartalmaz a Munka Törvénykönyve (Mt.) módosítása, mi borította ki olyan szinten a radikális szakszervezeteket, elsősorban a CGT-t, hogy olajfinomítókat és atomerőműveket blokkoltak, s a helyzet jelenlegi állása szerint akár a foci EB sikerességét és kényelmességét is hajlandóak lennének kockáztatni? (A franciául olvasók eredeti nyelven írott összefoglalókból is tájékozódhatnak, többek között itt, itt, itt, itt, és különösen itt.)
Mindenekelőtt a kormány javaslata megkönnyíti a „gazdasági elbocsájtás” lehetőségét. A fő szabály az, hogy a cégnek forgalomcsökkenést kell kimutatnia ahhoz, hogy gazdasági okokból kirúghasson embereket. Azt pedig a cégméret alapján határozzák meg, hogy a visszaesésnek milyen mértékűnek kell lennie: a 11 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek egy negyedév forgalomcsökkenés, a 11-50 fő közötti létszámú cégek két negyedév forgalomcsökkenés, az 50-300 fő közötti létszámú cégek három negyedév, a 300 főnél több embert foglalkoztató cégek pedig négy negyedév forgalomcsökkenés után állhatnak neki a kirúgásoknak, azaz ennyi idő után foghatják vissza gazdasági okokból a létszámukat. A kormány egyesek tiltakozása ellenére azt is javasolja, hogy a francia leányok állapotát a cégek globális állapota alapján kelljen mérni (vagyis az nem elég az elbocsájtásokhoz, ha a francia leánycégnek rosszul megy, kirúgni embereket csak akkor lehet, ha a világon máshol is rosszul alakulnak a dolgok). A kormány a javaslat magyarázatában úgy véli, hogy a gazdasági célú elbocsájtás okainak és feltételeinek pontosítása bátorítja majd a tőkeszegény és a jogi környezettől tartó kisvállalkozásokat, hogy bátrabban vegyenek fel határozatlan időre munkavállalókat. Eközben ellenkező hatású – vagyis nem munkaadóbarát – intézkedésnek számít, hogy a kormány letett a jogtalan elbocsájtásos munkaügyi eljárásokban kiszabható kártérítések mértékének maximalizálásáról.
Szívességet tett ugyanakkor a kabinet a munkaadóknak azzal, hogy nem tette kötelezővé a határozott idejű szerződések járulékainak „túladóztatását” (ugyanis sok munkaadó ilyen határozott idejű szerződéses formákba menekül a határozatlan munkaidejű szerződések merevsége, az elbocsájtás nehézsége, a munkaerőpiac rugalmatlansága elől). A munkaadók egy része (ideértve a legfontosabb munkaadó szervezetet, a Medefet) egyébként azzal fenyegetett az ötlet belengetésekor, hogy kiszállnak abból a tárgyalássorozatból, amely a kolosszális hiányt felhalmozó, a szociális partnerek által irányított, a munkanélküli kasszát nagy vonalakban felügyelő szervezet, az Unédic megmentéséről – és persze a munkanélküli juttatások számításának módjáról – szól. A megállapodás pedig, egyelőre, ebben az ügyben is nagyon messzinek tűnik.
A radikális szakszervezeteknek (különösen a CGT-nek) nagyon nem tetszik az új Mt.-szövegben az a lehetőség sem, hogy ha a munkavállalók többségét képviselő szakszervezetek nem jutnak dűlőre a cégvezetéssel, akkor a cégen belüli munkaügyi megállapodások a munkavállalók 30%-át képviselő szakszervezetek által kezdeményezhető céges referendum során is érvényesíthetők. A lehetőség kezdetben a munkaidőre vonatkozó szabályok esetében alkalmazható, majd később fokozatosan más területeken is.
Miért aggódnak a radikálisok? Azért, mert ezzel a módszerrel meg lehet kerülni a radikális szakszervezetek befolyását, és közvetlenül a munkavállalók többségéhez lehet fordulni (éppen ezért, az erről rendelkező 2. cikkely a törvény nagy vörös posztója a CGT és partnerei számára). Eddig a céges megállapodások érvényességéhez 30%-os képviselet kellett a szakszervezetek részéről – és pont. A reformista, kompromisszum-kész szakszervezeteknek, például a CGT-nél kicsit nagyobb CFDT-nek, az új verzió természetesen nagyon kedvező lenne , hiszen az „50%-os képviselet, vagy szavazás 30%-kal”-módszer egyfajta konstruktivitást és meggyőzési képességet igényel a szociális párbeszédben (nem véletlen, hogy a CFDT ebben a formában támogatja a javaslatot, a CGT viszont nem – a kormány pedig mindent meg is tett azért, hogy a CFDT beálljon a törvény mögé, s hogy leszalámizza a tiltakozó szervezeteket a tiltakozásról). A radikális szakszervezeteknek viszont kevésbé kedvező a dolog, hiszen gyengíti a politikai befolyásukat, ha ki lehet őket hagyni a játékból – vagy a játékszabályok nem a nagypolitikai tiltakozásra, hanem a helyi megegyezésekre fókuszálnak. A radikálisoknak nem érdekük tehát, hogy ne országos és ágazati érdekegyeztetéseken, hanem céges szinten – a munkavállalók közvetlen beleszólásával – dőljenek el a munkavállalók életét érintő kérdések. Valójában a szakszervezetek politikai önérdeke éppen annyira témája ennek a munkaügyi vitának, mint maga a munkajog és a munkavállalók sorsa.
Nem tudom, hogy a kormány a CGT és a szélsőbal bázisának a gyengítésére törekszik-e, de azt hiszem, a lehetőség minden épeszű mérsékelt baloldali kormánypolitikus fejében felmerül. Biztos ugyanakkor, hogy a kormány deklarált célja, hogy a dolgok minél inkább helyi szinten, a céges szociális párbeszéd szintjén dőljenek el: a munkaidő új szabályait is úgy alakították ki, hogy az egyes cégek mozgástere megnőjön, a korábbinál önállóbban alakíthassanak ki rugalmasabb munkaidőkereteket, akár napi 12 órás munkarenddel is (heti 48 óránál többet azonban senki nem dolgozhat).
A 35 órás munkahét törvényi szabályozása megmarad az új rendszerben is, ugyanakkor az ágazati megállapodásoktól eltérő céges megállapodásokat is lehet kötni, vagyis részben megfordul a jogforrási hierarchia, s az alacsonyabb rendű céges megállapodásnak nem kell feltétlenül egyeznie a magasabb rendű ágazati megegyezéssel, csak a törvény betűjével. A konkrét esetben, a törvény engedte keretek között változtatható a munkaidő céges szinten, és a túlórák pótléka is csökkenthető az ágazati megállapodásokhoz képest, de a minimum 10%-ot el kell érnie. A részmunkaidős alkalmazottat továbbra sem lehet heti 24 óránál rövidebb ideig alkalmazni.
További fontos újdonság, hogy a cégvezetéssel kötött többségi megállapodás felülírhatja a munkaszerződéseket, ha az a munkahelyek megőrzése szempontjából fontos. Ez a megállapodás viszont nem vezethet a fizetések csökkenéséhez, maximum a pótlékokhoz nyúlhat hozzá. A megállapodás érvényességét elutasító munkavállalók különleges indokkal elbocsájthatók lesznek.
Néhány kisebb jelentőségű – vagyis kisebb vitát kiváltó – érdekesség is található a törvénytervezetben. Sokak nemtetszését váltotta ki az a szabály, amely joggá emeli az munkahelyi egészségügyi szolgáltatásokat, ugyanakkor nem teszi kötelezővé az üzemorvosi látogatást mindent munkaszerződés megkötésekor, csak a leginkább veszélyes állások esetén (ez nem tetszik a szakszervezeteknek, pedig egyrészt ez védi a munkavállaló privát szféráját, másrészt a munkaadónak érdeke igazán, hogy meggyőződjön a belépő munkavállaló egészségi állapotáról, hiszen ennek későbbi kártérítési és peres ügyekben nagy jelentősége lehet).
A magyar sajtónak is feltűnt az a cikkely, amely megengedné a munkavállalónak, hogy munkaidőn kívül ne válaszoljon az elektronikus üzeneteire. A jogalkotó ezzel nyilvánvalóan az e-mail és az okostelefonok megállíthatatlan terjedésére, és az állandó készenléti állapot munkaadói elvárására kívánt valamilyen formában reagálni. Emiatt természetesen nem tiltakoznak a szakszervezetek. Miért is tennék?
Forrás: munkajog.hu
