Egy hónappal, május végéig meghosszabbította a cseh kormány az Antivirus programját, amely alapján a koronavírus-járvány által sújtott cégeknél magára vállalja az alkalmazottak bérének nagyobbik részét - jelentette ki Jana Malácová, cseh munkaügyi és népjóléti miniszter a kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón.

Az Antivirus program alapján a kormány azoknál a cégeknél, amelyek tevékenysége a járvány miatt szünetel, kifizeti az alkalmazottak bérének 80 százalékát, míg azon cégeknél, amelyek tevékenységét negatívan befolyásolta a járvány, a bérek 60 százalékát - írja az MTI.

Májusra is kiterjesztettük (a programot). Szükséges lépés volt, úgy vélem, nem ez volt az utolsó hosszabbítás

- mondta Malácová újságíróknak. Az intézkedés célja, hogy a cégek a válság idején is megtartsák alkalmazottaikat.

A munkaügyi és népjóléti tárca vezetője szerint a munkahivatalok eddig 42 731 kérvényt kaptak segélyek kifizetésére 3,3 milliárd korona értékben. Az állam eddig 179 900 alkalmazott bérének nagyobbik részét fizette ki saját kasszájából.

A cseh szakszervezetek ugyanakkor az Antivirus program meghosszabbítását követelik még legalább két-három hónapra. Azzal érvelnek, hogy a cseh gazdaság néhány ágazatának - például turizmus vagy a vendéglátóipar - több hónapra lesz szüksége a talpraálláshoz.

A cseh kormány már a múlt héten május végéig meghosszabbította az önfoglalkoztatók támogatását is. Ez egy hónapra 25 ezer korona. A hatóságok szerint az egymillió cseh önfoglalkoztató mintegy 70 százaléka fogja kérni a támogatást. A kéréshez elég egy rövid nyilatkozat, amelyben az önfoglalkoztató megindokolja, milyen veszteségek érték és milyen támogatást kér ezért. A kérések indokoltságát a hatóságok szúrópróbaszerűen ellenőrzik.

Forrás: napi.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!