A munkaügyi miniszter szerint az emelés mindenképpen indokolt. Kormánypárti képviselők 600 eurós minimálbérről beszélnek – írja a dehir.hu.

Kormánypárti képviselők elképzelhetőnek tartanák, hogy jövőre 600 euróra ugorjon a minimálbér Szlovákiában és a kormány sem zárja ki a lehetőséget.

Erik Tomás, a szlovákiai szociáldemokrata Smer párt parlamenti képviselője nemrég kijelentette, hogy pártja 2020-ban a jelenlegi bruttó 520 euróról 600 euróra (több mint 190 ezer forint) emelné a minimálbért - emlékeztetett a pozsonyi Új Szó. Szlovákia történetében ez lenne az eddigi legmagasabb emelés.

A minimálbér ezzel elérné az átlagkereset 60 százalékát, amivel végre sikerülne teljesíteni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előírásait - tette hozzá a Smer képviselője.

A munkaügyi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a Tomás által ígért 80 eurós emelést, viszont nem is zárta ki a lehetőséget.

Ján Richter munkaügyi miniszter szerint az emelés mindenképpen indokolt, azonban egyelőre nincs értelme konkrét összegről beszélni. Szlovákia gazdasági mutatóinak köszönhetően adott a lehetőség a minimálbér jelentős megemelésére. Egyelőre nem szeretnék a saját elképzeléseimről beszélni, hiszen az érintett felek még tárgyalnak. Az lenne a legjobb, ha meg tudnának egymást közt egyezni - jelentette ki Richter az Érdekegyeztető Tanács ülésén.

Forrás: dehir.hu