A kelet-európai országok érdekére hivatkozva vonta kétségbe Heinz-Christian Strache az Európai Unió négy alapelvének egyik pillérét, az EU-n belüli szabad munkavállalást. A bécsi kormánykoalíció nagyobbik pártja szerint az alkancellár visszaeső „gyújtogató” – írja a HVG.

Ausztriában napok óta a Szabadságpárt (FPÖ) elnökének keddi kijelentéseiről megy a vita. Az Európai Unió bécsi kirendeltségén tartott vitában azt mondta:

Arról nyíltan vitatkoznunk kell, hogy az nem jó az európai fejlődés szempontjából, ha a teljes értelmiségi és magasan képzett réteg Kelet-Európát hátra hagyja a Nyugatért.

Strache szerint az hiba, hogy az EU visszautasítja, hogy egyáltalán beszélni lehessen a szabad munkavállalás jogáról. Ahogy a Der Standard idézi: Strache a „kelet-európai országok érdekében biztosítani szeretné, hogy nem dolgozik minden szakképzett ápoló Nyugat-Európában, miközben Szlovákiában nem marad már egy sem”. Mielőtt mi, magyarok is könnyes szemmel hálát nem mondunk Strachénak, hogy így aggódik értünk, azért az is kiderül, hogy van egy aprócska belpolitikai oka is, hogy az unió négy oszlopának gondolt jogot az alkancellár megkérdőjelezi.

Ha magasan képzett és jól kereső embereket a munkanélküliségbe taszít az olcsóbb munkaerő beáramlása, akkor olyan területre jutottunk, amelyről vitatkoznunk kell, vajon ez egy okos szabályozás, vagy talán gondolkodjunk el, nem lehet-e legalább részben olyan megoldást találni, amellyel minden fél jobban jár?

– a megfogalmazás esetlenségének oka, hogy Strache ezt egy vitában mondta, nem előre megírt szöveget olvasott fel. Azonban mindenki értette, mire megy ki a játék. Ausztriában a németek mellett a magyarok alkotják a legnépesebb munkavállalói csoportot függetlenül attól, hogy unión belüli vagy kívüli külföldiekről van szó.

Becslések szerint 80 ezer magyar él jelenleg a Lajtán túl.

Sajnálatos, hogy Heinz-Christian Strache minden unióval kapcsolatos megszólalásával gyújtogat és ingerültséget okoz belföldön és külföldön egyaránt – nyilatkozta az osztrák hírügynökségnek Othmar Karas, a kormánykoalíció nagyobbik párjának az EP-képviselője. Karas a Fidesz politikusaival ül a néppárti frakcióban, és igyekezett a tényekkel konfrontálni az alkancellárt. Ezek szerint Ausztria átlagon felül profitál a közös piacból, amelynek tartóeleme a munkaerő szabad mozgása, az ország jólétének 60 százaléka múlik az uniós gazdasági térségen, egyébiránt 250 ezer osztrák dolgozik hazáján kívüli EU-tagállamban.

A tény, hogy Strache ezt az alapvető szabadságjogot megkérdőjelezi, jól mutatja, milyen mélyre csúszott az Orbán Viktor által kijelölt úton

– mondta a Neos párt európai szakpolitikusa, Claudia Gamon. Szerinte azzal egy szomszédunkon sem segítünk, ha lezárjuk határainkat, hogy másokat ezzel kirekesszünk.

A keddi pódiumbeszélgetésen egyébként Strache kiállt Magyarország kormánya mellett, mondván Orbán Viktor politikáját demokratikus legitimáció igazolja. Lengyelországgal ugyanakkor kritikus volt, szerinte a jogállamiságba az nem fél bele, hogy kétharmados törvényeket hozzanak feles többséggel.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!