Az év egyik legforgalmasabb időszakában kényszerül a földre a flotta és bevétel tekintetében is a világ legnagyobb légitársaságának számító American Airlines több mint 15 ezer járata. A pilóták ugyanis szabadságon lesznek, az illetékes számítógép véletlenül mindenkinek engedélyezte a karácsonyi pihenést – írja a HVG.

Válsághelyzet alakult ki az American Airlinesnál – jelentette a Reuters. A hírügynökség szerint a pilóták szabadságát kezelő program hibája okozta a problémát.

A légitársaságnál a szabadságok igénylése és kiadása egy számítógépes felületen történik. A pilóták a preferált sorrendben bejelölik igényelt időszakokat, az algoritmus ezután különféle faktorok alapján rangsorolja a beérkezett kéréseket, majd úgy engedélyezi a szabadásgokat, hogy az a munkavállalóknak és a cégnek is jó legyen. A személyes „kívánságlista” erejét befolyásoló faktorok között található például a pilóták életkora/tapasztalata, valamint az is, hogy a légitársaság működése mindig biztosított legyen.

Ez utóbbi téren lépett fel rendszerhiba: az American Airlines számítógépes rendszere ugyanis valamiért nem vette figyelembe a működési alapfeltételeket, így aztán a közelgő ünnepi szezonra mindenkinek karácsonyra adta ki a szabadságot. A Reuters szerint ez azt jelenti, hogy több mint 15 ezer járat nem tud majd felszállni az év egyik legforgalmasabb időszakában.

A vállalat vezetése próbál valahogy úrrá lenni a helyzeten. Az egyik lehetséges út az, hogy plusz pénzt fizetnek ki azoknak a pilótáknak, akik a már engedélyezett szabadságuk alatt mégis felveszik a munkát. A cég által a dolgozóknak küldött levélben 1,5-szeres fizetést ígérnek az érintett napokra. A szakszervezet szerint a jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés megnehezíti az ilyen jellegű „túlórák” kifizetését, ezért ez nem lesz járható út.

Forrás: HVG