A 65 év feletti korosztályból egyre többen döntenek úgy, hogy elodázzák a nyugdíjazásukat, vagy részmunkaidőt vállalnak, azonban a munkaadók még mindig túl nagy felelősségnek tartják az idősebb alkalmazottakat. Egy kutatás szerint, amelyet 15 országban végeztek el, a megkérdezettek 39 százaléka gondolta úgy, hogy túl korán hagyta abba a munkát – írja az Origo.

Egyre több amerikai dönt úgy, hogy nyugdíj helyett vagy mellett tovább dolgozik – 55 éve nem volt ilyen magas a nyugdíjas munkavállalók száma az USA-ban, főleg mivel az 1960-as évek óta komolyabb egészségügyi és szociális juttatást kap a 65 év feletti korosztály. 

A 2017 második negyedévében készült felmérés alapján a 65 év felettiek majdnem 19 százaléka aktív dolgozó,  legyen szó teljes állásról vagy részmunkaidőről – szűrhető le a Munkaügyi Statisztikai Hivatal most közzétett adatai alapján.

A tendencia folytatódni látszik, a „baby boom" idején – vagyis a 40-es évek és 1960-1964 között –születettek sem veszik figyelembe a tradicionális nyugdíjazási kort, vagyis a 65 évet. Az elmúlt negyedévben a 65-69 éves amerikaiak 32 százaléka dolgozott, sőt a 70 éves korosztály közül is sokan aktívak a vizsgált időszakban, a 70-74 évesek 19 százaléka dolgozik valamilyen formában – az 1994-es felmérésben ez a szám még csak 11 százalék volt.

Érdekes tendencia, hogy míg a 65 év felettiek egyre többet dolgoznak, addig a 65 év alatti korosztály kevesebbet. 2024-re a 65-69 évesek akár 36 százaléka is aktív részese lehet a munkaerőpiacnak, korábban, az 1994-es statisztika alapján ez 22 százalék volt.

A nagyobb munkavállalási kedv mögött sok tényező van. A korábbi generációkhoz képest a mostaniak sokkal egészségesebbek, és tovább élnek, ezért sokan úgy döntenek, hogy nem vonulnak teljes mértékig nyugdíjba, mert élvezik munkájukat, szeretnének aktívak maradni. A másik leggyakoribb ok az anyagiak, ugyanis minél hosszabb ideig dolgozik valaki, annál könnyebb lesz nyugdíjba vonulnia, ugyanakkor pont a hosszabb élettartam és az emelkedő egészségügyi költségek miatt drágábbá vált a nyugdíjaslét, továbbá a stagnáló bérek, a hagyományos nyugdíj visszaesése miatt nehezebb megtakarítani. 

A trend, amely szerint a nyugdíjas korosztály egyre tovább akar a munkaerőpiacon maradni, nem egyedülálló, a jelenség nem csak az Egyesült Államokra igaz. Sőt a legtöbb amerikai – bár nyugdíjasnak tartja magát – reméli, hogy azért még dolgozni fog. Az Employee Benefit Research Institute, a munkavállalói juttatásokat kutató, washingtoni nonprofit intézet szerint az amerikai munkavállalók 79 százaléka várhatóan munkabérrel is kiegészíti majd nyugdíjjövedelmét.

Ezzel a tervvel csupán egy probléma van: csak azért, mert valaki dolgozni szeretne, nem biztos, hogy tud is. 

A 2017-es Aegon Nyugdíj-felkészültségi Kutatásában 15 országból 16 ezer ember vett részt, és a megkérdezettek 39 százaléka gondolta úgy, hogy túl korán hagyta abba a munkát. Az amerikaiak körében ez a szám azonban 61 százalék, ami kiugróan magas a többi országban megkérdezettekhez képest. A részmunkaidő sem megoldás, ugyanis a nyugdíjasok mindössze 29 százaléka állítja, hogy nyugdíjba vonulása során fizetésért dolgozott.

Ahogy az egészségügyi problémák is arra kényszeríthetik a munkavállalót, hogy abbahagyja a munkát, és bár magasabb az átlagélettartam, valamint javultak az orvosi ellátások, különösen a gazdagabbak és jól képzettek körében, de a legújabb tendenciák szerint az Egyesült Államokban sok amerikai egészsége megromlik. 

A munkáltatók nem szívesen fogadják a nyugdíjas dolgozókat. 

„Bár az életkoron alapuló megkülönböztetés több mint 50 éve illegális, a munkáltatók továbbra is felelősségként tekintenek az idősebb munkavállalókra" - nyilatkozta Ruth Milkman, a City University of New York szociológiaprofesszora. Azok a nyugdíjasok, akik szeretnék meghosszabbítani teljes munkaidős karrierjüket, ideiglenes munkahelyekre kényszerülhetnek, például független vállalkozóként tevékenykedhetnek tovább. A szabványos foglalkoztatásból kiesve az idősebb munkavállalók a bizonytalanabb (és kevésbé kompenzált) foglalkoztatáshoz fordulnak." - mondta Milkman a múlt hónapban megrendezett konferencián.

A nyugdíjazás helyett az idősebb munkavállalók a hagyományos munkahelyekről az önfoglalkoztatásra váltanak - olvasható a Nemzeti Gazdasági Kutatói Hivatal tanulmányában, amelyben az amerikai adófelmérési adatokat elemezték. Amikor a nyugdíj előtt állók foglalkoztatást váltanak, általában valami teljesen máshoz kezdenek, mint amit addig csináltak. Az önfoglalkoztatásért nagy árat is fizetnek, hiszen a tanulmányból kiderül, hogy az éves átlagkereset 18 160 dollárra (ez nagyjából 5 millió forintnak megfelelő összeg) csökken az idősebb munkavállalók esetében.

A dolog furcsasága, hogy azok a nyugdíjasok, akik a legkönnyebben találnak munkát – egészséges, jól képzett és magas szaktudással rendelkezők, akik élvezik a munkájukat –, általában kevésébe vannak rászorulva az anyagiakra. Míg más, idősebb amerikaiak, akik jó munkakörülményekkel rendelkeznek, úgy döntenek, hogy visszavonulnak, és élvezik a szociális háló és a megtakarításuk nyújtotta előnyöket.
Az idősebbek aránya az amerikai munkaerőpiacon ma jóval magasabb, mint bármikor, mióta létrejött az állami egészségügyi rendszer az USA-ban. 

Forrás: Origo