A mai európai társadalmakban élő átlagemberek számára felfoghatatlan, hogy létezett olyan kor, amikor a gyermek azután, hogy megtanult járni, és önállóan tudott létezni, „munkába állt”. Azonban a gyermekek kizsákmányolásának csak a társadalmi elfogadottsága szűnt meg, de a jelenség még ma is él. Vannak olyan elmaradott országok, ahol a gyermek – a születések nagy számára tekintettel – nem érték, hanem teher. Naponta gyermekeket adnak el szexuális munkára, vagy dolgoztatnak az olcsó termékek előállítása érdekében, hiszen a fogyasztói társadalom igényli a megvásárolható termékek sokaságát – írja a jogaszvilag.hu.
Ki a gyermek? A nemzetközi egyezmények gyermeknek tekintik a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyt, kivéve, ha a rá alkalmazandó jogszabályok értelmében már elérte a nagykorúságot. (Egyezmény a gyermekek jogairól – ENSZ Közgyűlés, 1989.)
A középkorban a gyermek iránti érzékenység nem volt jellemző, úgy tekintették, hogy ha a gyermek megélt az anyja vagy a dajkája gondoskodása nélkül is, akkor már a felnőtt társadalom részévé vált. A gyermekekkel szembeni mentalitás volt más a középkorban, amikor a gyermekhalandóság nagyon magas volt, így a szülők egyfajta közönyös távolságtartással vértezték fel magukat. Csak a polgárosodás kezdetén jelenik meg a gyermekkor, mint elkülönített életszakasz. Itt szűnt meg a gyermek önállósága, a szülők és az iskola egyre jobban törekedett arra, hogy a neveléssel formálják a gyermeket.
John Locke a Gondolatok a nevelésről című művében (1693) kifejtette, hogy a gyermekek nevelésénél három fő szempontot kell figyelembe venni. Úgymint az erős, egészséges test, az erényes vallásos lélek és a praktikus ismeretek megléte. Jean-Jacques Rousseau az Emil, avagy a nevelésről című művében (1762) már azt is megjelöli, hogy a gyermeknek meg kell hagyni a gyermekkorát, mielőtt felnőtté válna. Hiszen a gyermek, mint természeti lény eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja el. Thomas Spence A kisgyermekek jogai (1796) című munkájában megfogalmazta, hogy a gyermeknek joga van a föld gyümölcseinek élvezetében való teljes részesedéshez.
Az első világháborút követően a nemzetközi szervezetek az emberi jogok védelmét tűzték zászlajukra. Az Nemzetek Szövetségének szakosodott szerveként 1919-ben megalapított Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization – ILO) is előtérbe helyezte a gyermekek védendő státuszát. 1919-ben elfogadta a fiatal személyek éjszaki (ipari) munkájáról szóló [Hours of Work (Industry) Convention], majd 1921-ben a mezőgazdasági munka során alkalmazandó korhatárról szóló [Minimum Age (Trimmers and Stokers) Convetion] egyezményeit.
A XIX. század elején még mindig a szüleik tulajdonának tekintették a gyermekeket, habár helyzetük sokat javult. Az első világháború után, a menekült gyermekek megdöbbentő helyzetét látva, a brit Eglantyne Jebb 1919-ben a német és osztrák gyermekek megsegítésére alapítványt hozott létre Save the Children Fund néven. 1920-ban létrehozta az International Save the Children Union néven működő szervezetet, melynek tagszervezetei a brit Save the Children Fund és a svéd Rädda Barnen. Munkássága során megalkotta a Gyermekek Chartáját, melyet eljuttatott a Nemzetek Szövetségének azzal a szándékkal, hogy meggyőződése szerint szót kell emelni bizonyos gyermekjogok elismeréséért és harcolni kell az általános elfogadásukért. A Nemzetek Szövetsége 1924-ben elfogadta a Jebb javaslatát tartalmazó Genfi Nyilatkozatot, mely megfogalmazta a gyermekek jólétét biztosító alapjogokat.
A második világháborút követően, 1945-ben a Nemzetek Szövetsége utódjaként életre hívták az Egyesült Nemzetek Szövetségét [United Nations – ENSZ/UN], melynek közgyűlése 1946-ban létrehozta az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapját [United Nations International Chlidren’s Emergency Fund - UNICEF].
Az ENSZ Közgyűlése 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely hatalmas lépés az emberi jogok elismerése tekintetében, azonban kifejezetten a gyermekek védelmében csak néhány
1959. november hó 20-án az ENSZ Közgyűlése újabb nyilatkozatot fogadott el a gyermekek jogairól, azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. Ez a nyilatkozat szélesebb körben ismerte el a gyermekek jogait, úgymint a névviseléshez való jog, az állampolgársághoz és az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jog, azonban kötelező erővel nem bírt. Ezt követően még számos emberi jogi és humanitárius jogi szerződébe beépítették a gyermekeket védő különleges rendelkezéseket. Azonban világossá vált, hogy szükség lenne nemzetközi szinten egy átfogó, mindenkire nézve kötelező érvényű nyilatkozatra. Alátámasztotta a kezdeményezést a csecsemőhalálozások nagy száma, a nem megfelelő egészségügyi ellátások sora, az oktatás színvonalának elégtelensége, a gyermekek szexuális kizsákmányolás, valamint a nehéz körülmények között élő és a háborús konfliktusok miatt menekültté váló gyermekek megoldatlan helyzete.
Az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya már két cikkben is foglalkozott a gyermekek védelmével. A 23. és 24. cikk összefoglalta azokat az általános alapelveket, melyre a gyermekek és a család védelmét alapítani lehet. Hiszen a családnak joga van a társadalom és az állam védelmére, tekintettel arra, hogy a család a társadalom természetes és alapvető egysége. Elismeri a megfelelő korban lévő férfiak és nők házasságkötéshez és családalapításhoz való jogát, melyet a házasulandók szabad beleegyezéséhez köt. A gyermekek védelemhez való joga megkülönböztetés nélkül minden gyermeket megillet, nem tehetnek megkülönböztetést e tekintetben neme, faja, színe, nyelve, vallása, nemzeti vagy társadalmi eredete, vagyona vagy születése folytán. Kimondja a gyermek anyakönyvezéshez, névviseléshez, valamint állampolgársághoz való jogát.
Az ugyancsak 1966. december 16-án, az ENSZ Közgyűlése által elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is szentel egy cikket a gyermeki jogoknak. A 10. cikkben felsorolja azokat a jogokat, melyeket a részes államok az egyezségokmány aláírásával elismernek. Szintén a társadalom természetes és alapvető egységének tekinti a családot, mely a legszélesebb körű védelmet érdemli, tekintettel arra, hogy az eltartott gyermekek gondozásáért és neveléséért felelős. Kiemeli a különleges intézkedések jelentőségét a fiatalkorúak és a gyermekek védelmében, ami a származásukra tekintet nélkül megilleti őket. Védelem illeti meg a gyermeket és a fiatalkorút a gazdasági és társadalmi kizsákmányolással szemben. Fokozottan védeni kell azokat a gyermekeket és fiatalkorúakat, akiket olyan munkára kényszerítenek, amely ártalmas az erkölcsükre vagy az egészségükre. Meg kell állapítani azt a minimum korhatárt, ami alatt a gyermekeket foglalkoztatni nem lehet.
A Gyermekek Nemzetközi Évében, 1979-ben kezdődött meg a Gyermekjogi Egyezmény tervezetének kidolgozása, melynek alapját ugyanebben az évben a lengyel kormány terjesztett be az ENSZ Közgyűlése elé. AZ ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felállított egy munkacsoportot a Gyermekjogi Egyezmény megfogalmazására, melynek a tagjai között voltak kormánymegbízottak és az ENSZ szerveinek és szakosított intézményeinek vezetői [ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Hivatala (UNHCR), Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), Egészségügyi Világszervezet (WHO)], valamint számos nem kormányzati szervezetnek a képviselője is. Igyekeztek egy olyan egyezményt alkotni, amely a sokféle nemzeti, kulturális, politikai és gazdasági helyzetnek megfelel, anélkül hogy csökkenne a védelmi szintje. Tíz évbe telt mire a gondos munka eredményeként megszületett egy széles körben támogatott történelmi fontosságú egyezmény.
Az ENSZ Közgyűlése 1989-ben egyhangúlag fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt (44/25 határozat) és megkezdődött a következő fázis, a tagállamok ratifikációja és egy ellenőrző bizottság felállítása. 1990 szeptemberére már 20 állam – köztük Magyarország is – ratifikálta az egyezményt, így az hatályba lépett. Ugyanezen hónapban az UNICEF, Kanada, Egyiptom, Mali, Mexikó, Pakisztán és Svédország kezdeményezésére New York-ban megrendezték a Nemzetközi Csúcstalálkozó a Gyermekekért elnevezésű eseményt. A tagállamokat az egyezmény elfogadására bátorították, 57 ország ratifikálta 1990 végére. A Bécsben 1993-ban megrendezett Emberi Jogokról Szóló Világkonferencián kijelentették, hogy a cél az egyetemes elfogadás.
Forrás:
Dr. Lux Ágnes – Ki a gyermek? A gyermekkor specialitásai – előadás – 2015. október 16.
