A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban – emelték ki az EY adóperes szakértői. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók – írja a Profitline.

 Előfordul, hogy egy cég több önkormányzat illetékességi területén végez tevékenységet. Ilyenkor a helyi iparűzési adót meg kell osztani a telephelyek és a székhely önkormányzatai között. A cél, hogy minden fél olyan mértékben részesüljön egy adott cég adóforintjaiból, amilyen mértékben az adott vállalat az önkormányzat területén gazdasági tevékenységet folytat.

A mostani helyzetben sokan nem számolnak azzal, hogy az otthonról végzett munka bizonyos esetekben telephelyet keletkeztet

– hívta fel a figyelmet dr. Séra Gergely, az EY adóperes szakértője.

Egy konkrét ügyben a Kúria megállapította, hogy az ügyvezető otthonából végzett banki műveletek és a postai levelezés már olyan tevékenységnek minősülnek, amelyek megalapozzák a telephellyé válást. Egy másik esetben kimondta, hogy a külső helyszínen foglalkoztatott egyetlen adminisztrátor munkavégzése is tartós üzleti tevékenységnek minősül, és ezzel adókötelezettséget is jelent.

Tegyük fel, hogy egy budapesti cég pénzügyi vezetője vidéken lakik és a koronavírus miatt onnan is dolgozik. Elektronikus úton írja alá a szerződéseket, kezeli a cég bankszámláját és minden céges ügyet otthonról intéz. Ebben az esetben már felmerülhet, hogy a vidéki településen vajon van-e telephelye a fővárosi vállalatnak

– mutatott rá dr. Bajusz Dániel, az EY adóperes jogásza.

Ennek azért van jelentősége, mert a telephely árbevétele után a társaságnak HIPA fizetési kötelezettsége van az illetékes önkormányzatnál. Ez azt jelenti, hogy a távmunkában végzett tevékenység után származó árbevételt nem a szokásos helyen kell majd bevallani és befizetni, hanem a home office szerinti önkormányzatnál. Ennek elmaradása esetén az ellenőrzést végző önkormányzat adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapíthat meg. „Ilyen esetben lényegtelen, hogy a vállalkozás Budapesten a teljes bevétele után befizetett-e helyi iparűzési adót, mert a hiányt, a bírságot és a késedelmi pótlékot ettől függetlenül megállapíthatja az adóhatóság” – emelte ki dr. Séra Gergely.

A nemzetközi adózásban már van rá példa, hogy az otthoni munkavégzés anomáliáit felismerve speciális megállapodások születtek a járvány idejére. Franciaország, Németország, Belgium és Svájc például kötött már olyan megállapodást, amelyben a fentihez hasonló problémát nemzetközi szinten rendezik.

Magyarországon egyelőre nem született olyan, áthidaló megoldás a helyzet kezelésére, ami csökkentheti a vállalatok adminisztrációs terheit. A társaságoknak így mindenképpen figyelmet kell fordítaniuk a megváltozott körülményekre. Az otthoni munkavégzést alkalmazó cégeknek érdemes lehet szakemberrel egyeztetni, hogy elkerüljék az esetleges adóellenőrzés során megállapítható adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot.

Forrás: Profitline

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!