Kétszer is gyes-szerződése lejárta előtt esett újra teherbe a kisalfold.hu olvasója, aki korábban Bécsben dolgozott titkárnőként. Már három kisgyermek édesanyja, és nem tudta, hogyan, mikor érdemes megszüntetnie ausztriai munkaviszonyát.

„Hat éve határozatlan időre szóló szerződéssel kezdtem el dolgozni Bécsben, heti tizenhat-húsz órában, titkárnőként. 2014 novemberétől már szülési szabadságra kerültem, eljöttem Mutterschutzra. Első gyermekem 2015 januárjában született meg. Ekkor kötöttünk a céggel két évre szóló gyesszerződést, de mivel annak lejárta előtt újra babát vártam, megbeszéltem a főnökömmel, hogy további két évre kötünk egy újabb gyes-szerződést.

A kislányom 2017 februárjában született meg. Idén áprilisban járt le a második gyesszerződés, ekkor vissza kellett volna mennem dolgozni. Azonban bevállaltuk a harmadik babát is, már meg is született. Már biztos, hogy nem akarok Bécsbe járni dolgozni, mintegy kétszáz kilométert kellene megtennem oda-vissza naponta. Ám nem tudom, hogyan érdemes intéznem az ügyeimet és nehezíti a helyzetet, hogy a közvetlen főnököm már elkerült a cégtől" – írta az IngáZóna rovatunknak küldött levelében olvasónk, aki azért kereste meg szerkesztőségünket, hogy tanácsot kérjen.

A gyes alatt vagy annak letelte után érdemes beadni a felmondást? Hogyan működik a kölcsönös megegyezésen alapuló felmondás? Van hozzá formanyomtatvány? Egyáltalán fel kell-e mondanom vagy érdemes még egy gyesszerződést kötnöm újabb két évre és csak annak lejárta után szüntessem meg a munkaviszonyomat?

– sorolta kérdéseit a már háromgyermekes édesanya. Ausztriából semmiféle juttatást nem kap már 2017 óta, addig is csak a gyest és a családipótlék-különbözetet utalták neki, mivel a férje Magyarországon dolgozik és a két baba születése között nem ment vissza dolgozni. Hiszen nem is tudott volna, mert már a 32. héten túl volt a terhessége, amikor letelt a gyesszerződés. „Tehát ebből adódóan – gondolom – anyagi hátrányom nem származhat, ha felmondok. Vagy rosszul tudom?" – kérdezte.

Szakértőink szerint ilyen esetekben

érdemes időben felvennie a kapcsolatot a munkavállalónak a munkahelyén működő személyzeti osztállyal, annak szakembereivel. Velük egyeztethet a munkaviszony megszüntetésének lehetőségeiről.

Azt tudni kell, hogy a felmondás egészen mást jelent, mint a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése. Utóbbi esetben a felek szabadon bármiben megegyezhetnek, ezért ehhez nem is létezhet formanyomtatvány. Mivel azonban egy ilyen egyeztetésen a munkajogi felkészültsége és más tényezők miatt is hátrányban lehet a dolgozó, érdemes lehet az osztrák szakszervezet és a munkáskamara segítségét, tájékoztatását kérnie. S anyagi hátránya abban az esetben is lehet olvasónknak, ha a munkahelye által előírt kötelezettségeknek nem tesz eleget. Mivel juttatásokat a magyar ellátórendszerből kap a kismama, a rá vonatkozó hazai szabályok ismeretében dönthet arról, mikor mond fel. Illetve a munkaadójától érdemes először csupán tájékoztatást kérnie ennek kapcsán a lehetőségeiről és utána meggondolnia, hogyan dönt.

Forrás: kisalfold.hu