Egyetlen „módosító javaslattal” belezte ki, és így a gyakorlatban elutasította Újpest fideszes többségű közgyűlése azt a közös kerületi ellenzéki javaslatot, amely többek között Szeged, a XV. kerület és Szombathely példájához csatlakozva bojkottálta volna az évi 400 túlórát lehetővé tévő rabszolgatörvény alkalmazását a kerületi önkormányzati cégeknél. A Mérce cikke.

Helyszíni beszámolók szerint Nagy István fideszes alpolgármester a benyújtott, szabályos határozati javaslathoz egy „módosító javaslatot” illesztett hozzá. A javaslat öt pontból állt, és mindjárt az első pontban

„üdvözli a munkavállalói szabadságjogok növelését”, tehát a rabszolgatörvényt, mellette pedig a Fidesz más intézkedéseit is.

A módosító indítványnak nevezett irományt Nagy István a közgyűlésben szétosztotta ugyan, de ellenzéki önkormányzati képviselők szerint formailag nem felelt meg a módosító javaslat alapvető követelményeknek. Nemcsak arról van szó, hogy Varju Lászlónak a választókerület ellenzéki képviselőjének például még a nevét sem tudták leírni, de hivatalosan a napirendben sem szerepelt és beterjesztője sem volt, csak helyben javasolta annak elfogadását az alpolgármester.

Az eredeti ellenzéki indítványt Perneczky László LMP-s képviselő adta be, és abban az szerepelt, hogy ne csak az önkormányzati cégeknél ne alkalmazzák Európa legdurvább túlóra- és elszámolási törvényét, de ajánlásként fogalmazzák ezt meg a kerület magán munkáltatói számára is, az önkormányzat képviselői pedig tegyenek meg mindent azért is, hogy a törvényt minél hamarabb visszavonja a kormány.

A javaslat különösen érdekes, ötödik pontja, amelynek értelmében a IV. kerület önkormányzata külön nyilatkozatban ítéli el a kerület országgyűlési képviselőjét, különös felháborodást keltett az ellenzéki padsorokban. Trippon Norbert MSZP-s önkormányzati képviselő pedig határozottan tiltakozott az ellen is, hogy a fideszes többség a városházán lejárassa az újpestiek által tavasszal megválasztott Varjut.

A helyi hírekről tudósító, ellenzéki irányultságú Újpesti Hírmondó portál egyébként kiemeli, hogy a kormánypárti Wintermantel Zsolt által vezetett kerület a döntéssel kimondta,

hogy ők a munkáltatók pártján állnak, nem foglalkoznak azzal, hogy a magyar munkavállalók 84 százaléka, a fideszes szavazók több mint 60 százaléka elutasítja a rabszolgatörvényt.

Forrás: Mérce