Három év múlva fizetnek, vagy a hónap végén? Bevezették a hatnapos munkahetet? Tényleg önkéntes a 400 órányi túlóra? És kevesebb joguk lesz a szakszervezeteknek? Az utóbbi hetekben a pártok egymással szöges ellentétben álló dolgokat kommunikáltak a túlóratörvényről, ezért összeszedtünk 6 fontos kérdést és választ a témában – írja az Index.

Még Orbán Viktor is megígérte, hogy hónap végén jön a túlórapénz, most akkor három év után fizetnek, vagy a hónap végén?

Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, mert a dolog több tényezőtől függ, és minden párt a saját érdekei mentén emel ki féligazságokat a kommunikációjában. A Fidesz például azt írja, a túlórát továbbra is havonta kell kifizetni

Az LMP viszont azt, hogy háromévente.

A „túlóratörvénynek”, tehát a munka törvénykönyve módosításának - ami pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben - két lényegi része van.

Az egyik a munkáltató által maximálisan kiszabható túlóra mennyiségére vonatkozik, a másik pedig a munkaidőkeretet érinti.

A munkaidőkeretnek az a lényege, hogy a munkaadónak lehetősége van a termelés ciklusaihoz igazítani a munkaidőt.

Tehát ha sok a munka, akkor napi 8 óránál többet dolgoztatja a munkavállalót, ha kevesebb, akkor kevesebbet, úgy, hogy átlagban kijöjjön a heti 40 óra hosszabb távon.

A legaktuálisabb példa erre a kiskereskedelem. Ebben az iparágban nagyon erősen érvényesül a szezonalitás: a karácsony miatt novemberben és decemberben van a csúcsidőszak, így ha egy bolt dolgozója munkaidőkeretben dolgozik, akkor a munkáltató megteheti, hogy mondjuk decemberben heti 48 órát dolgoztassa, ha januárban viszont csak 32 órás munkahetekre osztja be (de közben a napokkal is lehet variálni, 12 órás napot követhet 4 órás például).

Erre egyébként eddig is volt lehetősége, most viszont az elfogadott módosító alapján

egy év helyett három év lesz az a maximális időszak, amin belül a munkaadó az így kiszabott munkaidővel gazdálkodni tud.

Fontos kitétel, hogy az egy- és a hároméves időszak is csak kollektív szerződéssel elrendelhető, enélkül a 2012-es új munka törvénykönyve alapján főszabály szerint legfeljebb 4 hónap lehet a munkaidőkeret.

A kollektív szerződés nem elterjedt a magyarországi munkahelyeken: 2015-ben a KSH adatai szerint tízből két munkahelyen volt.

A munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalók kétféleképpen túlórázhatnak: az egyik eset, amikor a munkaadó a beosztástól eltérően túlóráztatja a munkavállalót, például egy adott munkanapon bejelenti, hogy pár órával többet kell maradni. Az ilyen túlórát hónap végén kell kifizetni. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy a munkaidőkeret lejártakor a munkavállaló által ledolgozott munkaidő meghaladja a munkaidőkeretben meghatározott számot, és ezt is túlóraként kell elszámolni. 

Ezért elképzelhető olyan eset, hogy csak három év után fizetik ki valakinek a túlóráit.

Ehhez viszont az kell, hogy a kollektív szerződésben a szakszervezet és a munkaadó hároméves munkaidőkeretről egyezzen meg. Aki viszont nem munkaidőkeretben dolgozik, annak a törvény alapján minden esetben havonta kell kifizetni a túlóráját.

A 400 túlórát viszont minden munkáltató rá fogja kényszeríteni a munkavállalóira, nem? 

Ez megint csak nem annyira egyértelmű. A Fidesznek papíron igaza van abban, hogy egy éven belül 400 óra túlóra csak úgy jöhet ki, ha abba a munkavállaló is beleegyezik, és abban is van igazság, hogy vannak az országnak olyan részei és munkahelyei, ahol a munkaerőhiány miatt a dolgozó könnyen leléphet, ha nem tetszik neki a túlóra.

Csakhogy egyrészt onnantól kezdve, hogy a túlóráról szóló megállapodást aláírták, a munkás csak a naptári év végével mondhatja fel ezt a megállapodást, tehát ha év közben rájön, hogy mégse túlórázna annyit, máris nem áll az önkéntesség. Másrészt pedig – és ez az, amiben az ellenzéknek és a szakszervezeteknek igaza van –, az országban rengeteg olyan munkahely van, ahol nem lesz reális az, hogy a munkavállalók ne írják alá a 400 túlóráról szóló megállapodást. Ezzel kapcsolatban nem más, mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára, Dávid Ferenc mondott érdekeseket nemrég.

Dávid konkrétan azt mondta, a túlóratörvényt szerinte azokon a 4-5 ezres településeken fogják végrehajtani, ahol 300-400 főt alkalmazó cégek a város egyetlen munkáltatói, és ilyen helyeken a munkavállaló nem fog tudni ellenállni, mert nem tud hova menni.

Konkrétan egy Békés megyei multit is megemlített, ahol már jelenleg is vannak 68 órás hetek a három hónapos munkaidőkereten belül. Ráadásul sok esetben arra sincs szükség, hogy ténylegesen rossz legyen a túlóráztatni kívánt munkavállalók tárgyalási pozíciója, a munkaadó szempontjából már az is elég, ha a munkavállaló nincs tisztában a megváltozott tárgyalási pozíciójával, és a munkahelyének elvesztésére vonatkozó félelemből így is aláírja a papírt.

Tehát az, hogy mennyire is lesz valóban önkéntes a 400 óra túlóra, munkavállalónként is eltérő lehet.

Arról azonban nem lehet semmi konkrétumot mondani, hogy hány munkavállaló védett a munkaerőhiány miatt, és hányan vannak kiszolgáltatva a munkaadójuknak.

És tényleg csorbulnak a szakszervezetek jogai?

Az indítvány eredetileg a jelenlegi 250 óráról (illetve a kollektív szerződéssel lehetséges 300 óráról) egységesen 400 órára növelte volna az egy évben elrendelhető túlórák számát. Ezt később úgy módosították, hogy marad a 250 óra az általános szabály, ez kollektív szerződéssel 300 órára növelhető, de a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása alapján 400 óra is lehet, függetlenül a kollektív szerződéstől.

Emiatt egyébként nagyon szigorúan véve igaza van a Fidesznek akkor, amikor azt állítja, hogy „a szakszervezetek jogai változatlanok maradnak", ugyanis eddig nem lehetett 400 órát túlóráztatni, és ahhoz, hogy 250-ről 300-ra emeljék a keretet, valóban kollektív szerződés kellett, amit csak a szakszervezetek tudnak kötni.

Azonban az ellenzéknek is igaza van, amikor azt írják, hogy

„kiiktatják a szakszervezeteket", ugyanis ahhoz, hogy 300-ról 400-ra növeljék kollektív szerződés megléte esetén a túlórát, már nem kell a szakszervezet beleegyezése, elég ha a munkavállaló rábólint erre. Erről írják a szakszervezetek jogosan, hogy ez a kollektív szerződéses lefedettség növelése és a kollektív alku szerepe ellen hat.

És az vajon igaz-e, hogy a Fidesz bevezette a hatnapos munkahetet?

Ha úgy számolunk, hogy az évi maximum 400 órát az év 52 hetére leosztva nagyjából heti 8 órát kapunk, akkor lehet azt mondani, hogy szinte minden héten el lehet rendelni egy hatodik napot túlóra formájában. Csakhogy ahogy azt már előbb tisztáztuk, a 250 (kollektív szerződés esetén 300) túlórán felül 100 vagy 150 csak a munkavállaló belegyezésével működhet.

A szakszervezetek azt is mondják, hogy a törvény uniós jogot sért.

Az uniós irányelv szerint az átlagos munkaidő a túlórákkal együtt sem haladhatja meg a 48 órát hetente. Ez a 48 órás szabály pedig a túlóratörvénybe is bekerült. Sőt, 52 héttel számolva a nálunk bevezetett évi 400 óra még egy nagyon kicsit kevesebb is, mint az EU által megengedett 416 órás maximum.

Kinek állhatott érdekében, hogy bevezessék ezeket a szabályokat? 

Jó kérdés, a kormány kommunikációja elég homályos volt ebben. Orbán Viktor szerint a munkavállalók érdekében hozták a törvényt, szakszervezetek pedig csak azért hangosak, mert nem a munkások érdekét képviselik. Szijjártó Péter korábban arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a munkaerőpiaci helyzeten javító javaslatot. Kövér László házelnök szerint pedig mindenkinek jó a törvénymódosítás. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere azt mondta, a túlóratörvényt a "gazdasági szereplők" kérték.

Az alábbi ábrán az látszik, hogy 2017-ben a hivatalos statisztikák alapján iparáganként mennyi volt a túlóra. Ez egyrészt bizonyos iparágak esetében biztosan messze van a valóságtól, hiszen a cégek – különösen mióta a túlóráztatás az utóbbi években komolyabb jelenség lett a magyar gazdaságban – gyakran trükköznek azzal, hogy nem jelentik be a túlórákat.

Azt tudjuk, hogy a magyar munkavállalók kifejezetten nem kérték a kormányt, hogy lehessen többet túlóráztatni, és bár Orbán tagadta, hogy a német multik kéréséről lenne szó, a statisztikák alapján feltűnő, hogy a feldolgozóiparban – ahova az autóipar is tartozik – iparági lebontásban a második legtöbb túlóra volt tavaly.

Forrás: Index