Minden munkavállalónak ki kell adni az év vége előtt minden szabadságot. Ha ez elmarad, főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha a munkavállaló sem akart szabadságra menni – írja a Piac és Profit.

Kiadják vagy kiveszik a szabadságot?
Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon

– a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját. Ennek értelmében tehát a munkáltató évente 7 munkanap szabadságot – a munkaviszony első 3 hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.

A munkavállalóknak a saját érdekükben célszerű az alábbiakra figyelniük:

  • A munkavállalóknak is érdekük folyamatosan nyomon követni azt, hogy mennyi kiveendő szabadságuk maradt az adott évben. Míg év közben a munkáltató rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez, az év vége felé sokkal kevésbé tudnak rugalmasan alkalmazkodni azokhoz.
  • A munkavállaló által kijelölhető hét munkanapnyi szabadságkeret kivétele során a munkavállaló is köteles az igényét legalább 15 nappal korábban jelezni. Ellenkező esetben a munkáltató ennek a keretnek a kiadását is megtagadhatja.

Bár a munkahelyek többségében a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezéssel jelöli ki a szabadságolás időpontját, és ilyenkor

a gyakorlatban nem veszik olyan szigorúan a „15 napos szabályt” sem, sok kellemetlenséget kerülhet el az a dolgozó, aki a fenti szabályokkal pontosan tisztában van.
Mikor csúszhat át mégis a szabadság kiadása a következő évre?

A tárgyévi szabadságok kiadásának szigorú előírása alól is létezik néhány kivétel:

  • A már említett életkor után járó pótszabadságok, amennyiben arról az adott naptári évben a felek írásban megállapodnak, átvihetők a következő évre
  • Ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.
  • Ha a munkavállaló oldalán merül fel olyan ok, ami lehetetlenné teszi a szabadságot az ok megszűnését követő 60 napig kell kiadni. Ilyen ok leggyakrabban a keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni.

Forrás: Piac és Profit