A dolgozó már kevesebbszer néz félre, ha foglalkoztatója szabálytalanul alkalmazza. Egyre több vállalkozást terel a szabályos foglalkoztatás felé a munkaerőhiány, amelyet a részmunkaidős munkavállalók létszámának csökkenése is jelez. Hazánkban a jellemzően négy- vagy hatórás foglalkoztatás Nyugat-Európával szemben nem elterjedt, ráadásul a szakemberhiány miatt a munkáltatóknak is érdeke a heti 40 órás, tehát teljes munkaidős alkalmazás, miközben a rugalmasságot hiányolja a munkaerőpiac.

A munkaerőhiány kezelése érdekében egyre több szó esik az általában jellemző, heti 40 órás foglalkoztatás mellett a rugalmas megoldások elterjesztéséről; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ide sorolható részmunkaidős foglalkoztatásnál a folyamat éppen ellentétes. Az első negyedévben a több mint 4,4 millió munkavállaló elenyésző része, 4 százaléka, 206 ezer ember nem dolgozott teljes munkaidőben, 50 ezer fővel kevesebb, mint 2014-ben.

Ez az arány Nyugat-Európában a 25 százalékot is eléri. A szakértők szerint itthon továbbra sincs hagyománya a részmunkaidős foglalkoztatásnak. Hajdan leginkább a válság éveiben dolgoztak hivatalosan részmunkaidőben, sok vállalkozás a munkaerőköltség csökkentése miatt vissza is élt a lehetőséggel.

– A munkaerőhiány miatt a foglalkoztatóknak mindinkább érdekük, hogy alkalmazottjukat részmunkaidő helyett teljes állásban foglalkoztassák

mondta a Magyar Időknek Mészáros Melinda.

A Liga Szakszervezetek elnöke felidézte, a részmunkaidős foglalkoztatottakat mérő statisztikában jellemzően két csoport szerepel. Értelemszerűen idetartoznak azok, akik valóban nem az általános heti 40 órás munkaszerződéssel dolgoznak. Ugyanakkor a létszám azokat is tartalmazza, akik négy órára vannak bejelentve, de a valóságban többet dolgoznak, a jövedelmüket pedig zsebbe kapják.

Mészáros Melinda kiemelte: a minimálbér-emelések hatására év elején általában megnő a részmunkaidős foglalkoztatás, ami a trükközésre utal. Ugyanakkor a visszajelzések alapján a szakemberhiány a fekete- és szürkefoglalkoztatást is mérsékelte.

Ennek oka, hogy a munkavállalók már tudatosabbak, jobban odafigyelnek foglalkoztatási viszonyuk rendezettségére, ráadásul a megváltozott munkaerőpiaci tendenciák miatt hatékonyabban képesek fellépni az esetleges érdeksérelmek ellen, mivel könnyebben el tudnak helyezkedni máshol, amit a munkaadó is tud. Korábban mind a tényleges részmunkaidőben dolgozók, mind a szürkén foglalkoztatottak tartottak állásuk elvesztésétől, jövedelmük kiesésétől.

– Magyarországon nincs hagyománya a részmunkaidős foglalkoztatásnak, a létszámcsökkenéshez ezért hozzájárul, hogy a munkaadó – szintén elsősorban a szakemberhiány miatt – teljes munkaidőben alkalmazza – részletezte az érdekképviseleti vezető.

A részmunkaidős foglalkoztatás jelenleg sem a munkavállalónak, sem a munkaadónak nem éri meg. A dolgozó önmagában a sokszor csak napi négyórás munkavégzéssel nem tud a megélhetéséhez szükséges jövedelemre szert tenni. Az így kapott munkabér gyakran kiegészítő jellegű, emellett a későbbi nyugdíja is jóval alacsonyabb lesz.

A munkaadónak pedig a munkaidő beosztását bonyolítja, és nagyobb ­adminisztrációs teherrel jár két négyórás dolgozó alkalmazása egy nyolcórás helyett. Nyugat-Euró­pában, ahol jóval elterjedtebb a részmunkaidős foglalkoztatás jellemzően rugalmasan, több munkahelyen is dolgozik egy ember. Erre itthon is meg lenne a lehetőség.

Mészáros Melinda kiemelte, bizonyos ágazatokban, például az ipar területein a kötött műszakbeosztások ­miatt jóval alacsonyabb a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma.

A biztosítási és pénzügyi szektorban, valamint az egyéb jól fizető ágazatokban szintén nem elterjedt a napi 4-6 órás munkaidő. Jellemzően ezzel a munkaidő-beosztással a kisebb vállalkozások élnek, azokban az ágazatokban, ahol gyakoribb a szezonális munka, de ide sorolható a kereskedelem is.

A Liga elnöke hozzátette: a szabálytalan foglalkoztatás visszaszorításának érdekében tovább kell erősíteni a munkavállalók tudatosságát. A szakszervezet emellett a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező cégekről is nyilvántartást vezetne, akár kedvezményben is részesítve őket. A jogszerűtlenül foglalkoztató vállalkozásokról pedig az adóhatóság tesz közzé listát havonta

Forrás: Magyar Idők

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!