A nyár közepi adóváltozások a KATA, KIVA és ÁFA adónemeket is érintették. Az ado.hu változásokat bemutató sorozatában a leglényegesebb pontokat tekintik át, hatályba lépési időpontokkal együtt.

KATA változás

Adóalanyiság megszűnése

Az év végén fennálló adótartozás miatt még nem feltétlenül szűnik meg az adóalanyiság: az adózónak lehetősége van utólag, de a megfelelő határidőben még megfizetnie a tartozását. A változásokat kiemeltük.

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyiság megszűnik az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válása hónapjának utolsó napjával, ha a kisadózó vállalkozás állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozása a naptári év utolsó napján meghaladja a 100 ezer forintot, azzal, hogy az állami adóhatóság visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatát, ha a kisadózó vállalkozás az adótartozását az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válásáig megfizeti és a tartozás megfizetését igazolja. [2012. évi CXLVII. tv. 5.§. (1) bek. j. pont – hatályos 2017.VII.19-től]

KIVA változások

KIVA áttérés előtti időszakról szóló beszámoló

A jogszabály pontosítja, hogy a kisvállalati adó szerinti adózásra áttérés esetén az előző üzleti évről beszámolót kell készíteni és azt letétbe kell helyezni, illetve közzé kell tenni. A változásokat kiemeltük.

A kisvállalati adó szerinti adóalanyiság a választás állami adóhatósághoz történő bejelentését követő hónap első napjával jön létre. A bejelentést az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikus úton lehet megtenni. A kisvállalati adóalanyiság keletkezése napjával önálló üzleti év kezdődik. Az üzleti év kezdetét megelőző nappal mint mérlegfordulónappal üzleti év zárul, mely üzleti évről az adóalanynak az Szt. általános szabályai szerint beszámolót kell készítenie, és az elkészített beszámolót letétbe kell helyeznie, közzé kell tennie. [2012. évi CXLVII. tv. 19.§. (1) bek. – hatályos 2017.VI.20-tól]

KIVA megszűnésekor záró beszámoló

Pontosításra került a kisvállalati adóalanyiság megszűnésekor a záró beszámoló készítése, annak közzétételi és letétbe helyezési kötelezettsége is. A változásokat kiemeltük.

Az adóalanyiság (5) bekezdésben meghatározott megszűnése napjával mint mérlegfordulónappal önálló üzleti év végződik. Az üzleti évről az Szt. általános szabályai szerint beszámolót kell készítenie, és az elkészített beszámolót letétbe kell helyezni, közzé kell tenni. [2012. évi CXLVII. tv. 19.§. (7) bek. – hatályos 2017.VI.20-tól]

Osztalék utáni adót kiváltó adó alapja

A közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég esetében az osztalék utáni adót kiváltó adó alapja változik: csökkentő tétel a mérlegben kimutatott, a társasági adóalanyiság időszakában keletkezett eredménytartaléka terhére felvett osztalékelőleg követelés könyv szerinti értéke, feltéve, hogy az előleget a beszámoló elfogadásakor osztalékként jóváhagyták. [2012. évi CXLVII. tv. 26.§. (2) bek. – hatályos 2017.VI.20-tól]

Osztalék utáni adót kiváltó adó megfizetése

A adó megfizetéséhez kötött határidők változtak, a változásokat kiemeltük.

Az osztalék utáni adót kiváltó adót három egyenlő részletben, az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallás, egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás vagy kisvállalatiadó-bevallás benyújtására előírt határidőig és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adóalanyisága megszűnése adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás vagy kisvállalatiadó-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizeti meg az adózó. [2012. évi CXLVII. tv. 26.§. (3) bek. – hatályos 2017.VI.20-tól]

ÁFA változások

Internet-hozzáférési szolgáltatás

Változott a fogalmi meghatározás, a változásokat kiemeltük.

Internet-hozzáférési szolgáltatás: csomagkapcsolt módon felépülő, a nyílt internet-hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015/2120/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti internet-hozzáférési szolgáltatás. Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti hálózati szolgáltatás nem minősül e törvény alkalmazásában internet-hozzáférési szolgáltatásnak. [ÁFA tv. 259.§. 7/B. pont – hatályos 2017.VI.20-tól]

A kiemelés szerinti definíció így szól:

Hálózati szolgáltatás: hozzáférési és/vagy összekapcsolási szolgáltatás nyújtása más szolgáltató vagy vállalkozás számára, illetve az ezek nyújtásához szükséges kiegészítő szolgáltatások. [2003. évi C. tv. 188.§. 36. pont]

ÁFA kulcsok változása 2018.01.01-től

5%-os mértékű áfa kulcs lesz érvényes a következő termékekre [ÁFA tv. 3. számú melléklet I. része]:

- Emberi fogyasztásra alkalmas élő hal, a díszhal kivételével 0301-ből

- Emberi fogyasztásra alkalmas hal (ideértve a halbőrt, ikrát, haltejet, halmájat és egyéb belsőségeket is) frissen, hűtve vagy fagyasztva, a cápa kivételével 0302-ből, 0303-ból

- Emberi fogyasztásra alkalmas halfilé és más halhús (aprított is) frissen, hűtve vagy fagyasztva, a cápahús kivételével 0304-ből

- Házi sertés élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva 0206 30-ból, 0206 41-ből, 0206 49-ből

5%-os mértékű áfa kulcs lesz érvényes az internet-hozzáférési szolgáltatásra. [ÁFA tv. 3. számú melléklet II. része]

Forrás: ado.hu