„Meg kell védeni a magyar béreket és a munkából élők érdekeit Brüsszel terveitől” - közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön – írja az mfor.hu.

A Fidesz közleményt adott ki a legfrissebb kereseti adatokra reagálva, és egyben mindenkit arra kért, a nemzeti konzultációban való részvétellel védjük meg a magyar béreket. A közlemény szerint az eddigi - bérek területén elért - eredményeket veszélyezteti, hogy Brüsszel egyre több hatáskört vonna magához az adó- és foglalkoztatáspolitika területén. Főként a munkahelyvédelmi akcióterv lehet hazánk esetében a brüsszeli célkeresztben, ami a dolgozói bérekkel legfeljebb csak közvetetten hozható összefüggésbe.

Mindenesetre a Fidesz a magyar bérek védelmére szólított fel a közleményében.

„Ezért arra kérünk mindenkit, akinek fontos a nemzet szuverenitása, a magyar bérek és munkahelyek védelme, vegyen részt a nemzeti konzultációban, és a kérdőív kitöltésével álljon ki a nemzeti érdekek mellett!” - zárul a Fidesz  közleménye.

Érthető a harciasság: az elmúlt pár évben szépen emelkedtek a fizetések, a minimálbérek is idén jelentősen, 15 és 25 százalékkal növekedtek, és kemény munkával sikerült felzárkózni, ha a nyugati szintekhez nem is, a visegrádi országok átlagfizetéseit már megközelítettük. 

A történet szép is lenne, ha igaz lenne. A valóság azonban az, hogy hiába az idei látványos minimálbér-emelés, uniós és régiós viszonylatban is hazánkban az egyik legkisebb ez az összeg.

Az átlagos nettó bérünket tekintve pedig nem sok országban rosszabb a helyzet.

Vásárlóerő-paritáson számolva Lettországot, Litvániát, Romániát, Bulgáriát és Máltát sikerült magunk mögé utasítani a 27 tagállam közül. Nem a legjobb arány.

Az alacsony béreket ráadásul az egyik legnagyobb adóteherrel sújtja az Orbán-kormány, aminél nagyobb teher csak a belga és a német fizetésekre hárul.

Az alacsonykeresetűek adóterhelésében pedig mondhatni világelsők vagyunk, hiszen az OECD-tagállamok körében sehol máshol nincs nagyobb adóék az átlagbér 67 százalékát keresők esetében.

Ellenben a magasfizetésűekkel szinte hímes tojásként bánik a kormány, az adóterhelés az OECD-tagállamok sorában mindössze a nyolcadik legmagasabb. 

Ezek védelmére szólít fel tehát a Fidesz a nemzeti szuverenitásra hivatkozva. Márpedig bármennyire hangoztatja a kormány, aligha tekinthető nemzeti érdeknek az oligarchák és a politikai klientúra folytán meggazdagodottak kiemelt védelme.

Forrás: mfor.hu