Az elmúlt hat év alatt több mint 20 százalékkal emelkedtek idehaza a nyugdíjak. A növekedés bőven meghaladta a fogyasztói árak drágulását – mondta a Magyar Időknek az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Rétvári Bence szerint amit a szocialista kormányok a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetésével annak idején elvettek, azt a Fidesz–KDNP-kormány 2011 óta visszaadta az idősebb generációk tagjainak.

Kedvezően változott a nyugdíjasok anyagi helyzete az elmúlt esztendőkben – így értékelte a 2011 és 2016 közötti időszakról szóló adatokat a Magyar Időknek nyilatkozva az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence felidézte: az elmúlt hat esztendő leforgása alatt több mint 20 százalékkal növekedtek a nyugdíjak, miközben az áremelkedés meg sem közelítette ezt a mértéket. Az általános infláció ez idő alatt valamivel 11 százalék felett volt, míg a nyugdíjasok fogyasztási szokásait figyelembe vevő mutató nagyjából 12 százalékkal nőtt a mögöttünk hagyott hat évben. – A nyugdíjak vásárlóértéke érezhetően emelkedett – mondta Rétvári Bence, majd rámutatott: az elmúlt évek változásai révén egyhavi nyugdíjjal több pénzből gazdálkodhat manapság az idősebb generáció.

A kormánypárti politikus arra is emlékeztetett, hogy a szocialista kormányok annak idején elvették a jogosultaktól a tizenharmadik havi nyugdíjat, a Fidesz–KDNP-kabinet azonban ezt hat év alatt lényegében visszaadta. A nyugdíjasok helyzetét egyébként további gazdasági lépések is javítják az államtitkár megítélése szerint, ilyen például a rezsicsökkentés vagy újabban az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának mérséklése.

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló, 2011-ben elfogadott törvény arra kötelezi a kormányt, hogy a kabinet minden évben garantálja a nyugdíjak reálértékét.

– Az adatok pontosan megmutatják, hogy az utóbbi időszakban több is történt a jogszabályi kötelezettség betartásánál, hiszen érezhetően emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke – fogalmazott Rétvári Bence, hozzáfűzve: egészen más lenne a helyzet, ha a kormány a szocialisták által javasolt nyugdíjszámítási módszert alkalmazná.

Akkor ma minden magyar nyugdíjasnak átlagosan havonta ötezer forinttal alacsonyabb volna a nyugdíja, ami éves szinten hatvanezer forintot húzott volna ki a zsebükből. Az államtitkár leszögezte: a Fidesz–KDNP számára a nyugdíjasok életminősége, anyagi és más jóléte a szocialistákkal ellentétben nem csak a választási ígéretek megfogalmazásakor fontos.

Forrás: Magyar Idők