Hamarosan dönt a kormány az állami cégek alkalmazottainak béremeléséről, mivel a szakszervezetek és a vállalatvezetők már megállapodtak a hároméves fizetésfelzárkóztatási stratégiáról – tudta meg a Magyar Idők. A tárgyalásokon megfogalmazott kéréseket vélhetően teljes mértékben elfogadhatja a kabinet, mivel az megegyezik korábbi javaslataikkal. A nagy állami közszolgáltatóknál – a MÁV-nál, a Volánoknál, a vízügyi szolgáltatóknál, valamint a postánál – hároméves, összesen 30 százalékos béremelési kérést fogalmaztak meg a felek.

Rövidesen dönthet a kormány az állami cégeknél dolgozók béremeléséről, vélhetően elfogadva a szakszervezetek és a fenntartók megállapodását – tudta meg a Magyar Idők. Az érdekképviseletektől származó információk szerint ugyanis a kormány asztalán van a négy nagy állami közszolgáltató vállalat, valamint a szakszervezetek megállapodása, amely egybecseng a kormányoldal elképzeléseivel is. A MÁV-nál, a Volánoknál, a postánál, valamint a víziközmű ágazatokban január közepén kezdődtek a bértárgyalások.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunk kérdésére azt közölte, folyamatosak az egyeztetések az állami cégekkel, azonban a végleges döntés csak a kormány valamelyik soron következő ülésén születhet meg. Hozzátették: a tárca kérése az volt, hogy hosszú távú megállapodásra tegyenek javaslatot a felek.

Egységes javaslatot fogadtak el a szakszervezetek az állami cégek dolgozóinak béremeléséről – mondta a Magyar Időknek Mészáros Melinda, az ágazatokban döntő többséget képviselő Liga Szakszervezetek elnöke. Így 2019-re 30 százalékkal nő azon dolgozók bére, akik a minimálbérnél magasabb összegért dolgoznak. A négy nagy állami közszolgáltatási terület többségénél már elkészültek azok a jegyzőkönyvek, amelyekben az érdekképviseletek, valamint a munkáltatók megfogalmazták elvárásukat, a végső döntést a kormány hozza.

Annyi már biztos, hogy az idén nő a legjelentősebben a munkavállalók fizetése, akár 12-15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalék körüli emelés jön, majd 2019-ben legalább 5 százalékos további felzárkóztatás valósulhat meg, azonban a harmadik évre vonatkozó felzárkóztatást – a gazdasági folyamatok tükrében – később tovább lehet emelni.

A munkavállalói képviseletek az idén 15, majd 10, azt követően 5 százalékos felzárkóztatást kértek, azonban a pontos bontásban lehetnek változások. A MÁV-val az idei évre 13, majd 12, azt követően pedig 5 százalékos emelésben állapodtak meg a cég vezetőségével. A szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: a jövőben az önkormányzati fenntartású gazdasági társaságok dolgozóinak bérfelzárkóztatására kell kiemelt figyelmet fordítani.

Forrás: Magyar Idők