Durva arculcsapás a BKV-nál – így kommentálta a szakszervezet, hogy nullaszázalékos béremelést ajánlott a cégvezetés a dolgozóknak, miközben a versenyszférában, de még az állami tulajdonú cégeknél is akár 30 százalékról, de mindenképpen két számjegyű emelésről egyezkednek – írja a 24.hu.

A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) magyarázatot vár a főpolgármestertől: annak ellenére, hogy a munkavállalói oldal időben, még a cég üzleti tervének összeállítása előtt jelezte a béremelési igényét, miért nem kalkuláltak be egyetlen forintot sem e célra. Az EKSZ 15 százalékos emelést kér minden dolgozónak, és plusz 5-öt a nagyon leszakadt bérek felzárkóztatására.

Vérlázító provokáció

Ezt a nyelvi fordulatot is használta a szakszervezet elnöke a BKV-nál bejelentett 0-százalékos béremelési ajánlatra. Nemes Gábor szerint felháborító, hogy miközben a versenyszférában, sőt az állami tulajdonú cégeknél is javában tartanak az érdemi tárgyalások, s a szakszervezetek többnyire két számjegyű emelésről egyezkednek a munkáltatóval, a fővárosi cég egyetlen forinttal sem emelné a dolgozói béreket.

Az is feltűnő – véli Nemes –, hogy az önkormányzatok országszerte mélyen hallgatnak a tulajdonukban álló cégekre, egyebek között a közösségi közlekedésre szánt mértékről. A BKV béremelési terveiről sem lehetett tudni semmit egészen az elmúlt napokban tartott plenáris egyeztetésig, amelyen viszont kiderült, hogy az ajánlat most is, akárcsak tavaly ilyenkor, 0 százalék.

Szánalmas cirkusz

Az EKSZ elnöke szánalmasan gyenge cirkuszi mutatványnak és gyávaságnak is minősíti a fővárosi cégnél tapasztaltakat: a BKV vezetése most is – mint minden évben – a városvezetés „premisszái” mögé bújva hárítja a szakszervezet követelését. Nemes szerint végtelenül felháborító, hogy miközben országszerte már javában konkrét mértékekről egyezkednek a munkáltatók és a szakszervezetek, a BKV vezetése a tulajdonosra, a fővárosra mutogatva próbálja meg magyarázni és letolni a munkavállalók torkán a nulla százalékot. Ráadásul, a cégvezetés még a tavalyi megállapodás végrehajtásával is tartozik, hiszen az abban rögzített 8 ezer forintos mozgóbért a mai napig nem építette be a törzsbérbe, holott erről egyértelmű döntés született. Nemes szerint felháborító, hogy a menedzsment a szakszervezetek eltérő álláspontjára hivatkozva halogatja a teljesítést. Az EKSZ attól tart, hogy a cégvezetés a 8 ezer forintot most, az utolsó pillanatban tervezi majd teljes mértékben „törzsesíteni”, s ennek az esetleges többletköltségei az idei bérfejlesztési keretet terheli meg, s ezzel a jelenlegi 0 százalék mínusz 1-re csökkenhet – magyarázza az elnök. Ezt a megoldást egyébként a tavalyi megállapodás egyértelműen tiltja is.

Seszták egyetért a szakszervezettel

Az EKSZ-nél egyébként gyanúsnak tartják, hogy – néhány üdítő kivételtől eltekintve – a nagyvárosi önkormányzatok nem nyilatkoztak béremelésről, holott erről tulajdonosként a városvezetők, s nem maguk a munkáltatók döntenek. Emlékeztetnek rá, hogy ezt Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, a szakszervezetnek a napokban írt levelében is alátámasztotta, s egyetértett az érdekvédőkkel abban, hogy a közlekedési ágazatban is nagyon fontos és szükséges a megfelelő mértékű béremelés.

A miniszter a levelében biztatta az érdekvédőket, hogy a béremelési igényüket közvetlenül a tulajdonoshoz, ez esetben a városi önkormányzatokhoz is juttassák el. Nemes Gábor felhívja a figyelmet arra, hogy Seszták írásában megerősítette: a munkabéke érdekében fontos lenne, hogy a béremelés mértéke az önkormányzati tulajdonú cégeknél is „a kormány és a munkaerő-piaci szereplők között létrejött megállapodás mentén” történjen.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azért sem érti a BKV-s 0 százalékot, mert időközben erősen csökkentek a munkáltatói járulékok, vagyis lenne pénzügyi keret a pluszkiadásra. Ráadásul az alacsony bérek miatt a közösségi közlekedést is súlyosan érinti az elvándorlás, ezért a vállalat a tűzzel játszik – véli az elnök.

A szakszervezet felkéri Tarlós István főpolgármestert, nyilatkozzon: valóban úgy gondolja-e, hogy a BKV-s dolgozóknak egyetlen forint emelés sem jár, miközben más társaságok munkáltatói akár 30 százalékról is egyezkednek a szakszervezetekkel.

Mint egy hete írtuk a közlekedési dolgozók bérével kapcsolatban, a szakszervezetek idén először ígéretet kaptak arra, hogy a kormány egységes bérjavaslatot dolgoz ki az állami tulajdonú társaságok számára, hogy megakadályozza az elvándorlást és enyhítse a bérfeszültségeket.

Forrás: 24.hu