Akár már ma folytatódhatnak a MÁV-nál a bértárgyalások a munkaadói és a szakszervezeti oldal között azt követően, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyeztetést kért az állami tulajdonban lévő cégektől a minimálbér, valamint a garantált bérminimum megemelése miatt kialakult többletköltségről, illetve a magasabb fizetési kategóriákban dolgozók bérrendezéséről. A szakszervezetek még ebben a hónapban megállapodást sürgetnek – olvasható a Magyar Időkben.

Várhatóan hamarosan elindulnak az állami vállalatok képviselői és a szakszervezetek közötti bértárgyalások azt követően, hogy az érintettek megkapták az erre vonatkozó felhatalmazást a fenntartó Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. A Magyar Idők írt arról először, hogy a kormány egyedi bértömegajánlatot dolgoz ki az öt nagy, állami kezelésben lévő területre, tehát a vasút, a Volánok, a posta, a vízművek, valamint a rehabilitációs cégek részére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnapi közleményében megerősítette értesülésünket, a tárca kiemelte: elemzik az idei minimálbér-emelés és a garantáltbérminimum-emelés állami tulajdonú gazdasági társaságokra gyakorolt hatását, valamint megtárgyalják a bérfejlesztéshez szükséges pénzösszeg kérdését. A tárca megerősítette: a kormányzat közép- és hosszú távú megállapodások megkötésére törekszik a munkavállalói érdekképviseletekkel.ú

Buzásné Putz Erzsébet, a Liga Szakszervezetek társelnöke lapunk kérdésére arról beszélt, ma egyeztetnek a vasúttársasággal, azonban az időpont kitűzésekor még nem volt napirenden a bérkérdés, az érdekképviselet bízik benne, hogy a fizetésekről is megkezdődnek az egyeztetések. Emlékeztetett: a bértárgyalások az év végén megrekedtek, mivel arra vártak, hogy a MÁV bérajánlást tegyen. A szakszervezet társelnöke szerint az állami cégek alkalmazottai türelmetlenül várják, hogy folytatódjanak az egyeztetések, mivel februárban már az emelt bért kellene megkapniuk. Buzásné Putz Erzsébet megengedhetetlennek nevezte, hogy elmaradjon a bérrendezés a minimálbér és a garantált bérminimum felett, mivel a vasútnál már olyan mértékű a munkaerőhiány, ami rövid távon veszélybe sodorhatja a szolgáltatás színvonalának fenntartását. Hozzátette: nem csak a külföldi lehetőségek, de a versenyszféra is jobb alternatívát nyújt jelenleg az állami vállalatnál a bérek szempontjából. Korábban a MÁV lapunkkal azt közölte, több területen is béremelést hajtottak végre, azonban a további bérrendezésekhez szükséges az állami kompenzáció.ú

Mint beszámoltunk róla, a kormány várhatóan 21-22 milliárd forintot nyújt a minimálbér és a garantált bérminimum megemelésére az állami vállalatoknál, a további bérrendezésre pedig akár 60 milliárd forintos keret is rendelkezésre állhat. A szakszervezeti konföderációk abban bíznak, hogy még a hónap végéig sikerül megkötni az egyedi megállapodásokat a vállalatokkal.

Forrás: Magyar Idők