Azonnal kezdődjenek tárgyalások a képesítéseket és a szolgálatban töltött időt is figyelembe vevő, fokozatosan emelkedő közszolgálati bértábláról. Ezt a követelést fogalmazza meg a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén - írja beszámolójában a Népszava

A közszférában foglalkoztatottakat képviselő konföderáció elnöke tegnap azzal indokolta az elvárást, hogy a minimálbér és szakképzetteknek járó garantált bérminimum megemelése a magasan képzett és régóta a pályán lévő dolgozókat megalázó helyzetbe hozta, ezért önmagában elfogadhatatlan. Földiák András hangsúlyozta, hogy a közalkalmazotti bértábla első életkori osztályában egységesen a garantált bérminimumot kapja az érettségizett teremőr és a PhD-s kutató.

A SZEF szerint a nemzeti együttműködés rendszere (NER) helyett a nemzeti egymásnak uszítás rendszerét hozta létre a kormány. A közszolgálati területen dolgozók egységét új besorolásokkal, követhetetlen pótlékokkal és kiegészítésekkel, életpályákkal törte meg az Orbán-kabinet, a műszaki és gazdasági területen foglalkoztatottakat mindenhol kihagyta a bérrendezésekből – emelte ki a konföderáció vezetője, ez pedig a dolgozóknak sértő, megalázó és lekezelő. Ráadásul a közszolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárok is rosszul járnak, hiszen a megalázott ember gyengébben teljesít, s az intézmények megszüntetése, egymásba olvasztása tovább fokozza a kuszaságot.

Földiák András azt is veszélyesnek nevezte, hogy egyre többen mennek el a közszférából biztosítási ügynöknek vagy külföldre takarítani, mosogatni. Papp Katalin, a szövetség alelnöke, egyben a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) vezetője hozzátette, hogy a kulturális területen dolgozóknak épp a napokban beharagozott bérpótlékról még csak nem is tárgyalt velük a humántárca, papíron nem látták a több mint 20 ezer dolgozónak ígért ajánlatot, ami állítólag januártól lépne életbe.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nem érinti a közszféra majdnem félmillió munkavállalóját. A SZEF a mai fórumon azt szeretné elérni: a kormány vegye magát annyira komolyan, hogy ezen a területen is beindítja a felfelé mozduló bérspirált, azt nem csak a vállalkozásoktól várja el.

Forrás: Népszava